Abban vagyunk érdekeltek, hogy Magyarország és Ukrajna kapcsolatai a jövőben jelentősen javuljanak, és olyan együttműködés jöjjön létre, amely jó Ukrajnának, jó Magyarországnak és jó a kárpátaljai magyarságnak – jelentette ki Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter kedden Beregszászon, ahol a kárpátaljai magyar szervezetek vezetővel találkozott.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartott megbeszélést követő sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajna erős, stabil és demokratikus ország legyen, mert ennek jó hatása lesz a magyar-ukrán kapcsolatokra és a kárpátaljai magyar közösség életére is.
„Őszintén reméljük – márpedig a reménykedés nem beavatkozás a belügyekbe –, hogy Kijevben olyan parlamenti erőviszonyok jönnek létre, amelyek lehetővé teszik majd a két ország kapcsolatainak jelentős javítását” – tette hozzá.
Kiemelte: Magyarország azt szeretné, ha az ukrán hatalom úgy tekintene a kárpátaljai magyarságra, mint erőforrásra, amely Ukrajnát erősíti, és elősegíti a magyar-ukrán kapcsolatok rendezését.
(MTI)