Szerda délelőtt Nagybecskerek közelében lezuhant egy J-22-es jelzésû Sas vadászbombázó. Tomas Janik pilóta életben maradt, mert katapultált, és ha sebesülten is, de sikeresen földet ért.
Noha ejtőernyővel landolt egy mocsaras részen, súlyos sérüléseket szenvedett a bénája. Az orvosok szerint állapota stabil, nincs életveszélyben. A katonai kórházba nyílt lábtöréssel és gerincsérüléssel szállították a 37 éves pilótát. A helyi lakosok szerint legalább 5 méter mélyre fúródott be a repülő a földbe, mert a szárnynak csak egy része látszott ki. A Blic című belgrádi lap úgy tudja, hogy egy paradicsomtermesztő gazda birtokán landolt a gép. A pilótán kívül más sérültje nem volt a balesetnek.
A szerbiai légierő és légvédelem parancsnoksága bizottságot alakított a szerdai repülőbaleset okainak és körülményeinek kivizsgálására, közölte csütörtökön a belgrádi hadseregotthonban megtartott sajtóértekezletén Dragan Katanic vezérőrnagy, a légierő parancsnoka.
(Index / FH, MNO / vojvodinaportal.com)





