A zsidó Janovics Jenő nevével fémjelzett kolozsvári némafilmgyártásnak és az elmúlt száz év erdélyi, romániai filmkészítésének állít emléket az Erdélyi Mozgóképmúzeum, mely szombaton nyílt meg Kolozsváron.
A Xantus Alapítvány által létrehozott múzeum a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivállal (TIFF) kötött partnerség révén annak belvárosi székhelyén, a TIFF-ház alagsori galériatermeiben kapott helyet.
Xantus Gábor filmrendező, operatőr, egyetemi tanár a megnyitón közölte: a Romániában egyedülálló múzeumot fia, Xantus Áron filmrendező, operatőr, producer álmodta meg, és a jövőben tovább szeretnék bővíteni. A kiállított anyag a múlt század eleji kolozsvári némafilmgyártástól indít és az erdélyi, romániai filmgyártás fejlődését követi nyomon a digitális korszakig, hangsúlyt fektetve a kolozsvári, erdélyi filmesek bemutatására.
Hangsúlyozta: a filmes múlt tudatosítása az általános műveltség része kell legyen, míg a város három különböző egyetemén tanuló kolozsvári filmes szakemberek számára kötelező tananyag.
Tudor Giurgiu fesztiváligazgató elmondta: sokszor szembesül azzal, hogy milyen kevesen ismerik Kolozsvár filmes múltját, a múzeum épp ezt segít ellensúlyozni. Hozzátette, bár kolozsvári születésű, maga is keveset tudott Janovics Jenőről, holott különleges személyisége filmre kívánkozik.
Koós Ferenc filmes szakember szerint a múzeum azt a korszakot szeretné bemutatni, amikor az operatőrök hatalmas kamerákat cipeltek, és érezték a celluloid szalag "pulzusát".
Xantus Gábor a közmédiának nyilatkozva felidézte, hogy a múzeum egy retrospektív tárlat folytatása, az az iránti érdeklődés bizonyította, hogy helye van Kolozsváron. A Xantus Alapítvány által összegyűjtött filmes hagyatékot - eszköztárat, dokumentumokat, fotókat - állították ki, a legrégebbi kiállítási tárgy egy 1906-ból származó filmvetítőgép. A kiállított anyag kronológiájában követi a filmkészítési folyamatot, az idők során alkalmazott technikákat. A Janovics-féle némafilmgyártás és történelmi változás után a Kolozsváron maradt román dokumentumfilmes műhelyeket, az itteni neves színészeket, forgatókönyvírókat, operatőröket mutatja be.
"Az út elején vagyunk, ez egy folyamat kezdete, amit tovább kell építeni, fejleszteni. Megtörtük a jeget, megmentettük a pusztulástól azt, ami egyébként a szeméttelepen végezte volna" - nyilatkozta a közmédiának Xantus Gábor.
Az MTI kérdésre elmondta: nehéz tárgyi anyagot gyűjteni egy olyan területről, ahol az elmúlt 120 évben nem sokan figyeltek arra, hogy megmentsék azokat az utókornak, így nagyon sok minden elkallódott. "Hellyel-közzel próbáljuk a hézagokat kitölteni" - mondta a filmrendező, aki szerint szívesen fogadják a további segítséget, adományokat. "Akik valamit hozzá akarnak tenni a múzeumhoz, örömmel vesszük és közszemlére tesszük, hogy más is rácsodálkozhasson arra, mi volt a mozi őse, és hova jutottunk ma" - fogalmazott.
A múzeumban a Janovics-filmgyárat megidéző kiállítási tárgyak mellett számos régi felvevőgép, kamera látható, és Erdélyben készült filmekbe is belenézhet a látogató.
(MTI nyomán)