Csáky Pál MKP-elnök szerint a magyarországi parlamenti választások rámutattak, hogy "a Jobbik regionális párt marad, és az országgyűlésben valószínűleg elszigetelt lesz".

Csáky a SITA hírügynökségnek elmondta, erről tanúskodik a többi három parlamenti párt képviselőinek nyilatkozata. Figyelmeztetett, hogy a Jobbik jobb eredményt várt, s erős pozícióját csak négy megyében tartotta meg, miközben Budapesten nagyon gyenge eredményt ért el.
A Magyar Koalíció Pártjának elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a legerősebb parlamenti párt, a Fidesz képviselői a választások után is hangsúlyozták, hogy korrekt kapcsolatokra fognak törekedni Szlovákiával, ami viszont feltételezi, hogy Pozsonyból is pozitív legyen a visszhang. „Az a kérdés, a szlovák politikának van-e ereje és kézsége arra, hogy a jelenlegi kormányzás után változtasson a kisebbségi politikáján” – véli Csáky.
Szerinte a magyarországi választások igazolták a szakemberek és a polgárok várakozását. A Fidesz elsöprő sikert aratott, s ez Orbán Viktor számára nagy kihívást jelent. Csáky úgy véli, a Fidesz arra fog törekedni, hogy a második fordulóban megszerezze a kétharmados alkotmányos többséget, ami nagy lehetőséget kínál arra, hogy megvalósítsa saját programját és megoldja Magyarország szociális és gazdasági problémáit.
Az MKP az Európai Néppárt tagjaként gratulál a Fidesz parlamenti választási győzelméhez, egyúttal felhívja a figyelmet arra, hogy a Fideszre nagy kihívások várnak Magyarország szociális és gazdasági problémáinak megoldása terén.
"Továbbra is elvárjuk az Országgyűlés pártjaitól, valamint Magyarország jövendő kormányától, hogy a határon túli magyarokkal kapcsolatos kérdések megoldása során a Magyar Koalíció Pártját partnerként kezelje" - áll a párt közleményében.
Az MKP nagyra értékeli, hogy a választási kampánynak nem képezte részét a határon túli magyarok, illetve Magyarország szomszédos országokkal való kapcsolatának témája oly módon, hogy azzal a szomszédos országok felelőtlen politikusai visszaélhettek volna.
(Bumm - SITA)