Előrehozott parlamenti választást sürgetett vasárnap a Kossuth téren Usztics Mátyás színművész, aki a Fidesz demonstrációja után szólt a téren maradt emberekhez. A csüggedés jelei mutatkoznak péntek óta - fogalmazott. Megjegyezte, hatalmas hangszóróval szólalt meg a Fidesz, igaz, "kevesebben jöttek, nem milliónyian" és Orbán bejelentette, nem akar új választást. Orbán Viktor beszéde "felért három vízágyúval" - jelentette ki, és leszögezte: előrehozott parlamenti választást kell tartani, mert csak így kerülhet vissza a hatalomba a nemzeti oldal, aki a nép érdekét szolgálja. Vasárnap kora este 6-8 ezer ember tüntetett a téren a rendszerváltásért.

A Kossuth téri tüntetők szervezői (MNB2006) hétfőn döntenek arról a megjelentekkel együtt, hogy nevet változtasson-e a Magyar Nemzeti Bizottság 2006. Az egyik verzió a Magyar Rendszerváltó Bizottság 2006, a másik az Alkotmányos Rendet Mozgalom. Érdekesség, hogy az egyik ügyvivő, Gonda László 3 főre csökkentené az ügyvivők számát (triumvirátus), önmagán kívül a szervezésben gyakorlatilag is dolgozó, ám kevéssé színpadképes Takács Andrást, valamint a kiváló szónoki erényekkel bíró Bene Gábort javasolja. Toroczkai László és Molnár Tamás neve nem hangzott el részéről javaslatként, noha utóbbiak alkalmasak leginkább néptribuni feladatokra. Meglehet persze, de ez a Gonda javaslatából nem derült ki, hogy mindez nem érintené a hetekkel ezelőtt megválasztott négyfős politikai képviselettel megbízott ügyvivői testületet.

Az MNB2006 véglegesen kizárta a térről Kőrösi Imrét és körét, miután a volt MSZMP-s figura különböző sajtótermékekben és az interneten a ballib sajtót meghaladó mértékben rágalmazta a Kossuth téri tüntetők szervezőit.

Toroczkai László hétfőn tér vissza Budapestre és fel is szólal.

Még szombaton beszédet mondott a Parlamentnél Gyetvay György Gergely, az MVSZ budapesti elnöke, aki rámutatott: 158 éve nem történt olyan árulás a magyar országgyűlésben, mint amikor az MSZP és az SZDSZ képviselői bizalmat szavaztak a lebukott Gyurcsánynak.

(Kuruc.info - MTI)