A börtönben adott exkluzív interjút az N1TV-nek a tavaly novemberben elfogott Brózman Gyula, aki a hatóság szerint társával Orbán Viktor miniszterelnököt akarta megölni. Brózman elismerte, hogy két géppisztollyal és több száz lőszerrel indultak el tavaly novemberben, de, mint állítja, csak ki akarták próbálni a fegyvereket.

A "Magyar Nemzeti Hadsereg" alapítója - aki mellesleg segélyből élt - a bűntársára hárít mindent, azt mondja, ő vitte bele, ő pedig bízott benne, mert azt hitte, "valaki végre tesz valamit". (Elmondása szerint neki köszönhető egy kétéves felfüggesztett is, ami a mostani büntetésébe bele fog számítani, korábban ugyanis fegyvereket hozott be a biztatására Felvidékről.)
Az említett bűntársról pedig, aki korábban állítólag Amerikában élt, kiderült, hogy a Merényi addiktológiai osztályán lakott, házkutatást tartani is oda mentek a rendőrök. Korábban ráadásul kábítószer-előállítás és -terjesztés miatt volt elítélve, alig jött ki a börtönből...
Brózman azt is mondta, szándékosan akarták magukra vonni a szolgálatok figyelmét. Sikerült.