2014 tavaszán a szocialista Simon Gábor botránya után a fideszes Gulyás Gergely azt ígérte, szankcionálni fogják a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos visszaéléseket. Ám ezzel azóta adós maradt a kormánypárt, holott sorra kerülnek napvilágra a hasonló ügyek. Gondoljunk csak Rogán Antal hirtelen „megtalált” négyzetmétereire, Szijjártó Péter utólagos módosításaira, valamint Riz Gábor és másik négy fideszes megyei fejlesztési kormánybiztos esetére, akiknek szintén utólag jutott eszükbe havi félmilliós biztosi juttatásuk- írja közleményében Kulcsár Gergely országgyűlési képviselő.
Az utolsó csepp a pohárban a balmazújvárosi fideszes korrupciós botrány volt. 2012 decemberében Balmazújváros 180 millió forintos támogatást szavazott meg egy vállalkozónak a városi sportcsarnok építésére. 2013 elején nyomozás indult a mára polgármesterré lett akkori jegyző, Veres Margittal szemben. A vád szerint a támogatást elnyerő vállalkozó 5 millió forintot adott át neki, hogy azt továbbítsa a várost akkor vezető Tiba István országgyűlési képviselőnek. A fideszes politikus a bíróságon az összeget „baráti kölcsönnek” nevezte, amit azóta visszafizetett. Tiba ellen vagyonnyilatkozati eljárást is kezdeményeztek, hiszen 2012-es vagyonnyilatkozatában az ominózus „baráti kölcsön” nem szerepel. Tiba ezt úgy kívánta orvosolni, hogy három és fél évre visszamenőleg „kijavította” a dokumentumot.
A Jobbik szerint ez az eljárás elfogadhatatlan, az általunk benyújtott javaslat épp az ilyen visszaélések szankcionálását célozza. A tervezet szerint a vagyonnyilatkozat javítására fél évnél hosszabb idő után már nem kerülhetne sor – ám ebben az esetben is a módosítás nagyságával arányos bírsággal járna. Ha valaki ennél hosszabb idő múltán nyúlna bele a dokumentumba, az elveszítené képviselői mandátumát.
Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának fideszes többsége kedden söpörte le a javaslatot. Döntésüket mindössze annyival indokolták, hogy ők is dolgoznak egy hasonló javaslaton. Csakhogy a Fidesz már 2014 óta dolgozik rajta, azóta semmilyen javaslatuk nem volt, csak a botrányos ügyeik sokasodnak.
A Fidesz arra hivatkozva nem írta alá azt a nyilatkozatot, melyben kijelentik, nincs offshore érdekeltségük, hogy vagyonnyilatkozatukban minden szerepel. Ám amint azt Tiba István esetében látjuk, abból mindenféle következmény nélkül bármit ki lehet hagyni.
A Jobbik ezért az Országgyűlés elé viszi a javaslatot, hogy a képviselők szavazhassanak a tárgysorozatba vételről. Ha a kormánypárti többség ott is leszavazza a tervezetet, azzal önmagukat leplezik le: semmit nem kívánnak tenni a burjánzó korrupció ellen - zárja sorait Kulcsár.