Volner János mai sajtótájékoztatóján elmondta, a Jobbiknak nem áll szándékában kifizetni az ÁSZ által rájuk kirótt bírságot. Volner szerint a Fidesz már tavaly ősszel arra készült, hogy az Állami Számvevőszéken keresztül járassa le a Jobbikot, 2018 tavaszán pedig "fülkeforradalomra" van szüksége az országnak.
Az MTI beszámolója:
Jobbik a jog minden lehetséges betűjébe bele fog kapaszkodni az Állami Számvevőszék (ÁSZ) határozatával szemben – közölte Volner János, a párt alelnöke, frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Értékelése szerint az eljárás során minden úgy történik, ahogy Orbán Viktor szeretné és minden pozícióban olyan emberek ülnek, akiket korábban Fidesz-tagként ismert meg a közvélemény.
Azt mondta: a nemzetgazdasági tárca tavaly ősszel egy olyan rendeletmódosítást fogadott el, amely szerint adók módjára behajthatók a pártok által meg nem fizetett köztartozások, vagyis például azok a pénzek, amelyeket az ÁSZ bírságként kiszab. Ez azt bizonyítja, hogy a Fidesz már akkor biztos volt abban, hogy a számvevőszéket fogja felhasználni az ellenzék lejáratására és a Jobbik megsemmisítésére – fogalmazott Volner János.
A jobbikos politikus szerint a kormányfő „hűen másolja Putyin munkamódszereit”, igyekszik teljes függésben, büntetőjogi fenyegetettségben tartani az ellenzéket, különösen Vona Gábort.
Megjegyezte azt is, hogy a jogi lehetőségek vélhetően nem zárulnak le a választásokig, ezért megítélése szerint a népnek előbb lesz lehetősége dönteni és megvívni a szabadságharcát „egy diktatórikus, egyre inkább elnyomó eszközökkel operáló rezsimmel szemben”.
A jogi lépéseket firtató kérdésre elmondta: azt a törvényt kívánják megtámadni jogi fórumokon, amely rögzíti, hogy az ÁSZ jogerős döntésével szemben nincs jogorvoslati lehetőség, illetve külön jogi eljárásban akarnak fellépni a várható inkasszó ellen. A nemzetközi fórumok közül a strassburgi bíróságot nevesítette.
A frakcióvezető azt is megerősítette, hogy nem hajlandók kifizetni a kiszabott 331 millió forintos bírságot, mert meglátásuk szerint az egész eljárás „tocsog a törvénytelenségben”.
Volner János beszámolt arról is, hogy az általuk kezdeményezett gyűjtés 62 millió 458 ezer forintnál jár.
Nemmel felelt arra a kérdésre, hogy ki tudnák-e fizetni a bírságot abból, hogy a plakáthelyeket korábban a Jobbiknak eladó cégek visszavásárolták a felületeket. Egy másik kérdésre a jobbikos politikus azt is elmondta: lezárult a plakáthelyek pénzügyi rendezése, jelenleg nincs banki adóssága a pártnak.