B. Lajos a törvényszék előtt tett vallomásában mindvégig azt hangoztatta, hogy nem emlékszik pontosan azokra a körülményekre, ahogyan a halálos sebeket ejtette. A többszörös visszaeső, többnyire lopásokért elítélt elkövető a szintén börtönviselt, drogos nevelt fiát szurkálta halálra.
Az ügyészség szerint "B. L." vádlott tavaly augusztusban három késszúrással megölte az élettársa – velük egy háztartásban élő – felnőtt korú fiát Erdőtelken. Az áldozat 24, az "apa" 33 éves volt a gyilkosság elkövetésekor. A szerdán kezdődött büntetőper bizonyítási eljárásában először a terheltet, majd a tanúkat kérdezte az Egri Törvényszék dr. Schmidt Péter vezette tanácsa. Az emberölés bűntette miatt folyó eljárás első tárgyalási napján az ügyész ismertette a Heves Megyei Főügyészség vádiratát, amiről B. Lajos terhelt úgy nyilatkozott, hogy megértette és el is ismerte tettét, amit saját bevallása szerint "nagyon megbánt".
Fontos részlet: nem a szekrény tetejéről kapta le a kést a törpe cigány
B. csupán egy megjegyzést tett a vádban foglaltakra csupán: az elkövetés eszközét nem a szekrény tetejéről vette le, hanem az a sértettel való dulakodás közben leeshetett onnan, ő pedig csak felvette, amikor védekezés közben megpillantotta a Puma feliratú eszközt. Látszólag egyszerű tehát az eset, ám emberöléses ügyekben a legritkább, hogy bármit is egyszerűnek lehetne mondani.
A tanácsvezető bíró meg is jegyezte a vádlott kihallgatása során, hogy a bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomásának egy „bökkenője” van, az tudniillik, hogy az elkövetés módjának a vádlott által feltárt részletei ellene mondanak a tényeknek, különösen az orvosszakértő által megállapítottaknak. A szúrt sérülések leírásából ugyanis egyértelműen az következik, hogy azokat nem lehetett védekező kaszáló mozdulatokkal ejteni.
Az elhunyt sebei közepesen nagy erővel való szúrásokból származnak, felülről lefelé irányulnak, és mindhárom szívtájékon helyezkedik el, az egyik – a testbe 17 centiméter mélyen behatoló – döfés pedig el is érte a szívet. Egy a sértettnél 30 centiméterrel alacsonyabb ember (a vádlott 153 centiméter magas – a szerző.) álló testhelyzetben, használó mozdulatokkal és azzal a markolással, amit B. Lajos megnevezett, nem hozhatta létre ezeket a sérüléseket.
Az áldozat drogos, börtönviselt
Az ügyész által ismertetett vádirat szerint egyébként a terhelt és az élettársa, a sértett édesanyja 2013 tavaszán költöztek a fővárosból Erdőtelekre. Októberében azonban megérkezett ide a bv-intézetből szabadult sértett, U. J. I. is. A fiatalember alkoholizáló, kábítószer-élvező életvitele miatt a családon belül már korábban is gyakoriak voltak a viták, a veszekedések. Szabadulását követően a sértett igyekezett munkát találni, már nem kábítószerezett, de alkoholfogyasztása továbbra is konfliktusokat eredményezett.
A vádbeli napon, tavaly augusztus 1-jén K. és B. Egerben dolgozott egy egyéni vállalkozónál, aki együttes heti bérüket – 40 ezer forintot – kifizette. A pénzből rendezték a rezsit, majd sört vettek és az esti órákban busszal hazamentek. Erdőtelken K. L-nével, a sértett anyjával kiegészülve közösen italoztak. Éjfél körül a vádlott enyhén, a sértett közepesen ittas volt. Utóbbi követelni kezdte a munkabér rá eső részét. Az anyja a megmaradt 20 ezer forintból tízet átadott, azonban azt a fia kevesellte. A sértett egyre indulatosabb lett, egy poharat dobott a szoba belső ablakába, amely betört.
Jancsi belegyalogolt a késbe
Ezután a vádlott is indulatba jött, összeszólalkozott a sértettel, majd kölcsönösen ütni kezdték egymást. A verekedés közben a vádlott a szekrény tetejéről levette az ott lévő 17,5 cm pengehosszúságú konyhakést, és azzal három alkalommal mellkason szúrta a sértettet.
A törvényszék előtt tett vallomásában a terhelt mindvégig azt hangoztatta, hogy nem emlékszik pontosan azokra a körülményekre, ahogyan a halálos sebeket ejtette. Nagyon gyorsan játszódtak le az események. Nála akkor „durrant el” valami, amikor a Jancsi az anyját is megütötte. Ekkor ő felugrott a székről és fejjel belement nevelt fia hasába. A "gyerek" ledöntötte őt, és a földön is ütlegelte. Ekkor fedezte fel a szekrényről leesett kést és azzal kaszált egyet. Az eredetileg két szúrásról beszélő terhelt szerint a második seb úgy keletkezett, hogy Jancsi egyszerűen belegyalogolt az eszközbe.
Az igazságügyi orvos szakértő megállapítása szerint: a mellkasfal középvonalától közvetlenül jobbra elhelyezkedő közepes-nagy erejű szúrás a szív bal kamrájába, a bal kulcscsont alatti közepes erejű szúrás a bal mellüregbe hatolt, a bal hónaljkörnyéki közepes erejű szúrás pedig a mellhártya területén végződött, egyben a bal felkaron metszett sérülést ejtett. A többszörös mellüregbe hatoló, szív- és tüdősérüléssel társult sérülések nagymennyiségű mellűri és szívburki vérgyülemet okoztak, mely talaján kialakuló kivérzéses sokk következtében a sértett meghalt, életét azonnali orvosi segítség sem menthette volna meg.
Ítélet egyébként nem született, a tárgyalást – bizonyítás kiegészítése végett – a törvényszék elnapolta 2015. június 1-jére.
A vádlott többször volt büntetve lopás miatt
A vádlott kihallgatása személyi körülményeinek tisztázásával kezdődött: B. többször volt büntetve, minden esetben lopás miatt. Utoljára – mint többszörös visszaeső – társtettesként elkövetett lopás miatt egy év 6 hónap szabadságvesztéssel sújtották. A büntetéséből négy esztendeje április 18-án szabadult. Azóta már ismét folyik ellene büntetőeljárás a fővárosi XI.–XIX. Kerületi Bíróságon gépkocsi eltulajdonítás miatt. Az ügy jelenleg tárgyalási szakban van, hamarosan ítélet várható. Szabálysértési ügyben egyszer marasztalták el a terheltet: egy igazoltatás során boxert találtak nála.
(Heol nyomán)