Egy 19 éves helyi lakos az egyik zsákai buszmegállóban rabolta ki áldozatát. A rendőrök a gyanúsítottat elfogták és őrizetbe vették.
Egy fiú várakozott a Zsáka, Deák Ferenc utcában található buszmegállóban május 1-jén 14 óra körüli időben, amikor egy "fiatal fiú" leült mellé és cigarettát kért tőle. A tettes a fiút veréssel fenyegette meg, ha nem ad neki cigarettát – írta szombati közleményében a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.
A főkapitányság szerint a 18 éves sértettet az ismeretlen "fiú" egyszer meg is ütötte, amelyet követően kapott egy szál cigarettát. Ezen felbátorodva az eleven kis csínytevő a társaságában lévő lurkónak is kért egy cigarettát, amit a sértett először nem akart teljesíteni, azonban a tettes a kérését úgy nyomatékosította, hogy ismét megütötte őt, amelyet követően megkapta, amit akart.
A sértett ekkor gyorsan meg akarta nézni, hogy mennyi idő múlva érkezik a busz, amivel Berettyóújfaluba utazott volna, ezért elővette a zsebéből a telefonját, közben azzal együtt véletlenül kirántott egy tízezer forintos bankjegyet. Az ismeretlen tettes a pénzt gyorsan felkapta a földről és a kabátja zsebébe tette, amit a sértett vissza akart szerezni. A rabló ezt nem hagyta, ezért a fiút megütötte és a földre lökte. A földről még fel tudott állni a sértett, akit azonban a tettes a közeli padra lökött, majd a helyszínről elmenekült.
A zsákai rendőrök a kapott személyleírás alapján egy 19 éves helyi lakoshoz, Gy. Ambrushoz szálltak ki, majd őrizetbe vették és kérték előzetes letartóztatását.
(Police.hu nyomán)