A múlt héten került sor a kötelezően megtartandó közmeghallgatásra az önkormányzat tanácstermében. Tekintettel azonban arra, hogy az önkormányzat úgynevezett “tematizált” közmeghallgatásokat vezetett be, ez alkalommal csupán a kerület sportberuházásairól és sportéletéről tájékozódhattak az érdeklődők majd két órán keresztül.

Makai Tibor, a Jobbik önkormányzati képviselője nem kertel az igazság kimondásával
A késő estébe nyúló eseményen azért elvétve mégis szóba került más közügy is, mint a lakosságot és a Jobbikot is foglakoztató közbiztonság, a közvélemény által nem ismert bűnözés, valamint a hatóságok olykor furcsa eljárása egy-egy ügyben. A bűnüldözésben a minden kétséget kizáróan tapasztalható pozitív diszkrimináció meglátásunk szerint megmagyarázhatatlan és nem növeli a közhatalom iránti bizalmat. Makai Tibor, a Jobbik önkormányzati képviselője a közmeghallgatáson felhívta a figyelmet a kerületben 10-15 éve működő cigány lakásmaffiára. Számos lakossági panasz jutott el hozzá, többek között arról a mozgáskorlátozott asszonyról, akinek már a bankkártyáját is bűnözők kezelik.
A Jobbik szerint ez elfogadhatatlan és minden törvényes eszközzel fel kell lépni a lakásmaffia és a cigánybűnözés ellen.
(Forrás és teljes videó: Jobbik18.hu)