A rendőrök 58,7 gramm kábítószergyanús anyagot és több mint egymillió forint készpénzt foglaltak le.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat L. Krisztián 23 éves, F. Emília 35 éves budapesti lakosokkal és harmadik társukkal szemben kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint L. Krisztián és társai 2016. március 9-én és az azt megelőző időszakban egy Budapest VIII., Práter utcai lakásban napi szinten kábítószert árusítottak.
A rendőrök F. Emíliát 2016. március 9-én 13 óra 51 perckor a Budapest VIII., Práter utcai lakásban, L. Krisztiánt aznap 13 óra 53 perckor egy Budapest VIII., Illés utcai lakásban elfogták, előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket. Harmadik társuk Oláh Mária 50 éves budapesti lakos ellen a rendőrség elfogatóparancsot adott ki.
A lakás, illetve a cigányok ruházatának átvizsgálásakor a nyomozók több mint egymillió forint készpénzt és valutát, valamint 58,7 gramm fehér színű kábítószergyanús anyagot, előzetes szakvélemény szerint speedet találtak és foglaltak le.
A cigánybűnözőkkel szemben - őrizetbe vételük mellett - a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.
(Police.hu nyomán)