A sértettől előbb három nő vette el a pénztárcáját, később egy férfi lopta el tőle a mobiltelefonjait. A rendőrök elfogták az elkövetőket.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága csoportosan elkövetett kifosztás bűntett miatt eljárást folytat N. Ildikó 34 éves, N. Ildikó 19 éves budapesti, V. Katalin 21 éves monori, valamint M. Zoltán 54 éves ceglédi cigányok ellen.
Egy négyfős társaság (három nő és egy férfi) vette körbe a sértettet 2016. június 30-án 1 óra körül a Budapest V., Bajcsy-Zsilinszky utcában, és – látva a férfi magatehetetlen állapotát – úgy tettek, mintha segíteni akarnának neki. Az egyik nő eközben a földön fekvő sértett nyitott hátizsákjából kivette a pénztárcáját, majd jelzett társainak, a két másik nőnek, és elhagyták a helyszínt.
Ezután a sértettet M. Zoltán kísérte tovább és elvette a nála lévő két mobiltelefont, majd magára hagyta a férfit.
A rendőrök a három nőt néhány perc múlva a Budapest V., Stollár Béla utcában, míg a férfit a Nyugati téri felüljáró alatt fogták el. Mindannyiuk ruházatát átvizsgálták, ennek során megtalálták náluk az eltulajdonított értékeket.
A rendőrség előterjesztést tett a cigányok előzetes letartóztatásának indítványozására, egyben kezdeményezte a gyorsított eljárás keretében történő bíróság elé állításukat.
(Police.hu nyomán)