A rendőrök elfogták azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint bódító hatású anyagot árult Debrecenben.
Zoom
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály nyomozóinak olyan információ jutott a tudomására, hogy Debrecenben, a Széchenyi utcában egy férfi bódítóhatású anyagot árul. A nyomozók a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály, valamint a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival 2017. július 21-én 16 óra körül összehangolt akciót szerveztek, amely során elfogták B. Andrást, akit előállítottak a Debreceni Rendőrkapitányságra.
A 41 éves férfit gyanúsítotti kihallgatását követően a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványázására, amit a Debreceni Járásbíróság 2017. július 24-én elrendelt. A rendőrök a helyi lakossal szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatják a nyomozást - közölték honlapjukon.