A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság emberkereskedelem és kényszermunka bűntett miatt folytat nyomozást "F." Ilona, "A." János, valamint "B." József mindszenti lakosok ellen.
A megalapozott gyanú szerint a 26 éves "F." Ilona és a 20 éves "A." János fiatal lányokat utaztattak, és Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, illetve Komárom-Esztergom megyében prostituáltként dolgoztatták őket. Az egyik nőt hónapokon keresztül mindszenti lakásukban tartották fogva. A nyomozás során beszerzett információk alapján "F." Ilona "B." József 34 éves szintén mindszenti lakossal együtt is közreműködött egy nő futtatásában. A sértettet rendszeresen fenyegették, előfordult, hogy bántalmazták is.
A prostitúcióval megkeresett jövedelmet a feltételezett elkövetők részben vagy teljes egészében elvették a lányoktól, abból fedezték saját életvitelüket.
Zoom
A hódmezővásárhelyi rendőrök a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrző és Közterületi Támogató Osztálya, valamint a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének munkatársaival közösen 2020. szeptember 11-én délelőtt összehangolt akciót hajtottak végre. A rendőrök több helyszínen egyszerre fogták el a gyanúsítottakat, akiknek otthonaiban kutatásokat tartottak. Ezek alkalmával a bűncselekmények elkövetéséhez kapcsolódó feljegyzéseket, bérleti szerződéseket, műszaki cikkeket, készpénzt, illetve személygépkocsikat foglaltak le a nyomozók.
Zoom
A művelet során a rendőrök a három elfogott személyt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket, és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
(Police nyomán)