"Fejszével támadtak a rendőrségi parkolóban
Siófok: Már a rendőröktől sem tartanak a bűnözők. Olyannyira, hogy egy 15 fős banda fejszével és lapátnyelekkel felfegyverkezve a Siófoki Rendőrkapitányság parkolójában támadt rá egy helyi férfira és társára, akik éppen a támadók ellen tettek feljelentést.
Az ügy előzménye az volt, hogy a hőzöngő csapat egyik tagja autójával leszorította az útról a szintén autózó sértettet. Szóváltás után a fenyegető fahusánggal lendült támadásba, amit a védekező férfi riasztópisztolyból leadott lövéssel hárított el. Ezután indult a rendőrségre, hogy feljelentést tegyen.
Úgy tudjuk, a megtámadott siófoki férfi Németh Zsolt, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökének öccse, aki biztonsági őrként dolgozik az egyik élelmiszerboltban. Támadói haragját a fiatalember állítólag azzal váltotta ki, hogy többször lopáson kapta őket.
A rendőrséggel szomszédos házak lakói azt mesélték, hogy a parkolóban hatalmas veszekedés alakult ki, amit a rendőröknek végül sikerült megfékezniük.
A hatóság őrizetbe vette az elkövetőket, és csoportos garázdaság miatt indított eljárást ellenük. Előzetes letartóztatásukat is kezdeményezték, ehelyett a bíróság távoltartást rendelt el az ügyben."
(sonline; vannak kommentárok is)
Kuruc.info / Arppi S.:

1) Csak távoltartás előzetes helyett? Nincs hely a börtönben? Vagy talán mégis van kettős mérce – lásd Tomcat vagy a szigetvári pofozkodók előzetesét?!
2) “a megtámadott siófoki férfi Németh Zsolt, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökének öccse” – azaz cigány. Nézzük az ITT található cikket: "De azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a cigánytörvények megértéséhez ismerni kell a cigányság lelkivilágát. Azt, hogy a romáknál csak drasztikus módszerekkel lehet eredményt elérni. Ezt a „bánásmódot” azonban csak a magukfajtától viselik el, fehér embertől nem." Mivel a "magukfajta" kitétel fennállt, nem lehetett elég "drasztikus" Németh öccse. Attól tartok, hogy ez az egész vajdázás, cigánytörvényezés egy újabb show része. Porhintés, púder, rizsa, stb... – a cigányságot még egy deklaráltan a magyar törvényektől független vajda-rendszer sem tudja kordában tartani, amire ez is jó példa.
Egyéb kishírek:
"Szekszárd-Várdomb: Több fiatal,- illetve egy gyermekkorú fémtolvajt fogtak a rendőrök.
Az egy felnőttből, három fiatal- és egy gyermekkorú tolvajból álló banda egy Szekszárd és Várdomb között található elhagyott sertéstelepről akart fémet lopni kedden délután. A csapat felnőtt tagja feszítővassal kezdte bontani az egyik épület alumínium borítását. Társai ezalatt figyelték, illetve segítettek neki – tudtuk meg Buda Bernadettől, a Szekszárdi Rendőrkapitányság sajtóreferensétől. A „kemény munka” közben azonban megzavarták őket. A tolvajok futásnak eredtek, még zsákmányukat is eldobták.
A banda bevette magát a telep közelében található erdőbe, ahonnan a kiérkező járőrök felszólítására sem voltak hajlandók előbújni. A megyeszékhely kapitányságának járőrei, valamint a körzeti megbízotti alosztály, és a telepet őrző biztonsági őrök együttes erővel kutatták fel és fogták el őket erdei rejtekhelyükön – tudtuk meg Buda Bernadettől. A csoport tagjait dolog elleni erőszak, illetve lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt állították elő."
(teol.hu)
"Tolna megye: Betörtek egy garázsba Dombóváron, fém tárgyakat loptak egy udvarról Tolna-Mözsön.
Betörtek egy garázsba Dombóváron. A helyiségből elektromos kerékpárnak és a hozzá tartozó töltőnek veszett nyoma. A kár, mintegy százötvenezer forint – tudtuk meg Farkas Kingától a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől.
Fém tárgyakat loptak ismeretlenek egy ház udvaráról Tolna-Mözsön. A mintegy 150 kiló fém értéke, közel ötvenezer forint."
(teol.hu)
"Kerékpáros üldözés: elfogták a biciklivel menekülő tolvajt
Békéscsaba kisváros, tehát nem az autós, hanem a kerékpáros menekülés és üldözés a jellemző. Nemrégiben egy tolvajt fogtak a járókelők, egyszer gyalogosan, aztán kerékpárral. A tolvajt ötven nap közmunkára ítélte a bíróság.
Egy bankból kilépő kamuti férfira figyelt fel egy rutinos, 55 éves tolvaj Békéscsaba belvárosában. A börtönből idén tavasszal szabadult tettes (Kuruc.info: vö. börtön elrettentő és/vagy javító-nevelő hatása... nem véletlen, hogy a spanyolországi cigánybűnözési adatok is mintegy 60%-os felderített(!) visszaesővel “büszkélkednek”, amik lényegesen magasabbak, mint más népcsoportok esetében. Ahogy, nem mellesleg, a hivatalos teljes cigánybűnözési arány, ami húszszorosa az őslakosokénak… ) biciklivel állt lesben, és amikor a sértett letette a táskáját a padra, azonnal akcióba lépett. Felkapta a táskát, és biciklivel elmenekült.
Balszerencséjére nem látta, hogy a pénzintézetből kilépő férfi a pénzt a nadrágja farzsebébe tette, az iratokkal teli táskáját pedig azért rakta a padra, hogy megigazítsa ruházatát. A tettes mindenesetre vitte a gazdag zsákmánnyal kecsegtető táskát, de két nő útját állta a segélykiáltásra reagálva a csabai helyőrségi klub előtti buszmegállóban.
Közben a sértett is odaért, a két hölgy átadta a táskát és az elkövetőt. A kamuti férfi hívta a rendőrséget, de ezalatt a tolvaj biciklivel elmenekült. Egy, az eseménysort végigkövető csabai férfi kerékpárjával követte a menekülő tettest, közben rádiótelefonon végig adta a helyzetjelentést a rendőrségnek. Ennek alapján elfogták az 55 éves, gyulai lakhellyel rendelkező, de lényegében hajléktalan elkövetőt.
A bíróság gyorsított eljárás keretében 50 nap közérdekű munkára ítélte a tettest. Az ügy érdekessége, hogy az ellopott táskában pénz nem volt, csak iratok, okmányok. Így okirattal és bankkártyával visszaélés miatt kellett felelnie a bíróság előtt a tolvajnak."
Kuruc.info: Jellemző, hogy semmit sem kapott (az 50 nap közérdekű munka egyszerű lógás). Megint egy példa a bíróságok felháborító kettős mércéjére (Szigetvár, Tomcat, más hazafiak vegzálása stb). És csodálkoznak majd a cionkák, mi történik, amikor visszalendül az inga – végre...