Kedves Barátaim!

Egy kis történelmi kutatás összefoglalását (is) tartalmazza alábbi tanulmányom.

Érdekesség, hogy már 1339-ben is tudtak a cigányok rendkívüli gaztetteiről és kártékonyságáról...

Sok érdekesség van még benne, hiteles forrásból!

Ha méltónak tartjátok a közlésre, megtisztelő örömmel veszem.

Üdv
Petikeeeee

Gondolatok a magyarországi cigányság múltjáról és jelenéről

Tanulmány
Készítette: Petikeeeee
 
2009.01.08.

Bevezetés

A 2001. évi magyarországi népszámlálás adatai szerint 314 060 fő, vagyis a lakosság 3%-a vallotta magát valamelyik hivatalosan elismert nemzetiséghez tartozónak. Becslések szerint azonban a nemzetiségek (nemzeti és etnikai kisebbségek) tagjainak valódi létszáma ennél jóval magasabb: az ország 10 milliós népességének hozzávetőlegesen 8-10%-át teszik ki, igaz, ennek a 8-10%-nak nagy része magyar anyanyelvű roma. Magyarországon 13 törvényben elismert nemzetiség él, ezek között 12 nemzeti kisebbség, illetve 1 etnikai kisebbség, a cigányság. A népszámlálások, a kisebbségjogi intézmények csak ezen kisebbségek adatait, társadalmi mozgásait mérik és kisebbségi önkormányzatot csak ezek az etnikumok alakíthatnak, mivel ezek azok a népcsoportok, amelyek minimum egy évszázados itt-tartózkodást tudtak igazolni (történelmi kisebbségek).

Nem sorolják a nemzetiségek közé a magyarországi zsidóságot. Bár a törvény által elismert nemzetiségeken kívül jelentős új nemzeti kisebbségek is léteznek Magyarországon, ezek ma még nem teljesítik a nemzetiséggé nyilvánítás feltételeit. Közéjük tartoznak a Magyarországon élő oroszok, arabok, kínaiak, kurdok, valamint egyes afrikai közösségek.

Hazánkban számos nemzetiség él tehát, melyek következnek az ország soknemzetiségű múltjából is. Fejlett demokráciákban a kisebbségek minimum ugyanolyan jogokkal (és kötelességekkel) vannak felruházva, mint a többségi társadalom tagjai, ez a világ nagyobbik részén már évek vagy évtizedek óta valósággá vált. A 2001-es népszámlálás szerint az alábbi kisebbségek találhatók meg Magyarország területén: cigány, német, szlovák, horvát, ukrán, román, szerb, szlovén, lengyel, görög, bolgár, ruszin, örmény, illetve az egyéb kategóriába tartozóak (kínai, zsidó, vietnami, stb.). Többet ezek közül csak 1991-ben ismertek el hivatalosan is. Láthatjuk, hogy ez összesen 14 kisebbséget jelent; ezek közül a legtöbb évszázadok óta megtalálható Magyarország területén.

Nemzetiségiek számának alakulása (1949-2001):



Magyarországon egy hivatalosan elismert etnikai kisebbség létezik, a cigányság. Tulajdonképpen a „cigányság” fogalom több népcsoportot is magában foglal, amelyek a magyar nemzeti kultúrához egyféleképpen vagy legalábbis hasonlóan viszonyulnak. A szociológia meghatározása szerint „cigány” az, akit környezete (leginkább a „nem cigányok”) annak tart. A cigányságot számos különböző csoport alkotja, amelyeknek kultúrája jelentősen eltér egymástól.

Ennek az etnikai kisebbségnek a történelme hazánkban mindössze 3-4 évszázaddal a honfoglalás után kezdődött és a mai napig tart, azonban mára gyakorlatilag összefonódott az ország és a többségi társadalom történetével. Számos előítélet „tulajdonosa” ez a népcsoport, ami valószínűleg nem véletlen. Az előítélet tényeken, vagy hibás vagy merev általánosításon alapuló előre kialakított vélemény.

Szerintem azonban az előítéletek megfigyelésekből alakulnak ki, gyakorlati tapasztalatokból: az ősember megfigyelte, hogy ahova becsap a villám, ott tűz keletkezik. Ahol tűz keletkezik, ott pedig meleg van és a közelében sokkal jobban érzi magát, mint a jéghideg barlangban. Nem mellékes, hogy a vadállatok félnek tőle, így biztonságot is nyújt. Később rájöttek, hogy a húst tűzben megsütve sokkal jobb elfogyasztani, mint nyersen és hidegen; egyrészt finomabb, másrészt könnyebben emészthető, harmadrészt (amiről nem tudtak) elpusztítja a kórokozókat és egyéb kártékony organizmusokat a nyersanyagban. A tűz viszont meg is égeti azt, aki nem vigyáz – valószínűleg erre is tapasztalat útján jöttek rá és kialakult az az előítélet, hogy a tűztől megégünk, vigyázni kell vele. Ekkor jöttek rá, hogy nagy kár érte, de a tűz sem tökéletes: amellett, hogy védelmet nyújt, meleget ad, komoly kárt is okozhat. Ebből a példából kiindulva az előítélet (bár negatív csengése van) hasznos is lehet, hiszen bizonyos esetekben saját magunkat védjük meg, ha alkalmazzuk. Természetesen azok, akik nem tudták, milyen megégni, nem is féltek tőle – így tehát előítéletük sem volt mindaddig, amíg meg nem történt velük is (kivéve, ha valaki mástól megtudták, de ez nem hasonlítható össze mégsem a saját gyakorlati tapasztalat hatásával). 

A kezdetek

Többféle elmélet is van a cigányság eredetére, egyesek szerint afrikai származásúak (fáraók fiai, egyiptomiak, stb), más nézetek szerint Indiából vagy környékéről kezdték meg vándorlásukat a 13-14. században. Magyarország az ezernégyszázas évek cigány népvándorlásának még csak átvonulási területe, pihenőállomása volt, alig telepedtek meg csoportjaik hazánkban. Azonban már a 14. század első harmadából ismert Aventinus tudósítása, amikor az 1339-es évről szólva a „határtalan tolvajságárul közismert faj” magyarországi jelenlétéről írt. A német államokból 1417 körül szólnak az első híradások, Strassburgban 1418-ban bukkannak föl, Párizs 1427-ben regisztrálja őket, Róma 1442, Spanyolország 1447. 

Nagyon fontos megjegyezni azt az érdekes tényt, hogy a cigányok megjelenése és az első ellenük hozott rendelkezések kelte között nagyon kevés idő telt el. Itáliában már megjelenésük évében üldözték őket, Svájc (ahol köztudottan toleráns emberek élnek) is csak 15 évig volt türelemmel az új etnikum iránt. Angliában és Svédországban is csak mindössze néhány évtizedig várattak magukra az elrettentő intézkedések. Nem igaz tehát az, hogy csak a magyarok a gonosz rasszisták és kirekesztők. 

Nyugat-Európa reagálása számunkra nagy jelentőséggel bír. A keleti viszonyok elől menekülő cigányság gyűjtőterületévé Közép-Kelet-Európa vált, mivel a nyugati államok határán jóval nagyobb ellenállásba ütköztek, mint a Kárpát-medencében. Ezért jelentős részük itt telepedett meg, vagy ezt a tájat választotta vándorlási területnek. 

A 16-17. század magyar társadalmában a cigányság nem szembetűnő etnikum, nem üldözték őket jobban, vagy más, alsóbb rétegekbe tartozókat. Megszokták, hogy a magyar társadalom megtűri és hallgatólagosan elfogadja életmódjukat, szokásaikat. Az uralkodó osztály azonban sokszor pusztán csak „humanizmusból” ennél jóval többet tett esetenként: jogszabályokkal védték őket. Ilyen volt Zsigmond német-római császár szabadalomlevele, de Mátyás király vagy II. Ulászló is megerősítette „régtől fennálló jogaikat”. Könnyen tették, hisz nem nekik kellett közöttük élni, nem velük erőszakoskodtak, nem őket rabolták ki.

Következményként a cigányság szinte állam volt az államban, külön történelmet élhetett, érintetlenül és szabadon mozgott az országban és a társadalomban. Itt kezdődött az, ami a mai napig is tart: tisztességes embereket szigorúan megbüntetnek azért, amit cigányok szabadon, következmények nélkül elkövethetnek (akkoriban a csavargás, vándorlás). Ezt az önálló létet, saját történelmet szüntette meg egy csapásra a Habsburgok „felvilágosult” politikája. A bécsi udvar elképzelései Európa kisebbségi véleményét képviselték néhány spanyol rendelkezés mintájára: erőszakos kiűzetés helyett az erőszakos letelepítést választották, melynek fő célja nem a normális polgárok védelmezése, hanem sokkal inkább az adóalanyok számának növelése és a minél több adó beszedésének kívánata volt. A rendeletek megszüntették a vándorlást, tiltották a lótartást, a cigányoknak útlevelük sem lehetett és nem viselhették hagyományos öltözetüket. Putrijaikat leromboltatták és a gyerekeket tisztes paraszti házhoz adták azért, hogy munkát és becsületet tanuljanak. A „javíthatatlanokat” besorozták a császári ezredekbe, tilos volt cigányul beszélni. Azonban mivel ők jöttek hozzánk és ők ragadtak itt a vándorlásaik során, véleményem szerint természetes, hogy nekik kellett volna alkalmazkodni és mindent megtenni annak érdekében, hogy beilleszkedjenek (ennek része többek között, hogy Magyarországon magyarul beszélünk). Persze ez eszük ágában sem volt, inkább mindenféle menlevelekért könyörögtek.

Ezek a rendeletek, tilalmak azonban nem hoztak megoldást, az adminisztratív módszerek nem értek el eredményt, ez főként abból is következik, hogy a 18. században hatalmas méretű lett a beáramlás a keleti területekről. 

Már a 18. század első felében helytartótanácsi leiratok sora foglalkozott a cigányok káros és garázda életmódjával. E jelentések szerint a Bánságban a közbiztonság teljesen megszűnt, a betelepült oláhok és cigányok miatt ebben az országrészben csak erős katonai kísérettel lehetett közlekedni (vajon milyen lehetett ott élni hétköznapi emberként…?). 

Az előítéletek ezek után természetesen erősödtek, ahogy a cigány közösségek ellenállása is. Nem lehet azt mondani, hogy kivétel nélkül minden cigány bűnöző életmódot folytatott: sokan közülük elismert és megbecsült tagjai voltak a falusi közösségeknek. Ez a helyzet viszont megváltozott, amikor a gépesítés és a nagyipar megjelent és kiszorította ezeket a mesterembereket a falu ellátásából. 

Két réteg vált ketté: a letelepült és a kóbor cigányok. Az összeírások a vándorló, kóbor életmódot folytatókról nem szólhatnak, hiszen ezek nyilvántartása csaknem lehetetlen feladat volt, az állami politika továbbra is az erőszakos asszimiláció maradt. Az 1873. évi cigányszámláláskor 214 ezer főt, 20 évvel később 275 ezret jegyeztek föl. Ez nem meglepő, ha a szaporodási ütemet (családonként 8-14 gyerek), illetve az erőszakos letelepítést figyelembe vesszük. 

Ahogy nőtt a letelepítettek száma, úgy nőtt a lakosság sérelmére elkövetett bűntettek száma is. Miután az állam elért bizonyos részsikereket az adóalanyok számának növelése terén, jött a következő probléma: házat, segélyt kellett biztosítani, munka természetesen már akkor sem adódott. A 19-20. század fordulójához közeli években a cigányok egyre jobban rákaptak arra, hogy nekik mindent adnak, minden jár, tenni pedig nem kell érte semmit. 

„Itt egy kis házat csináltak a minap, s a városi főmérnök úrnak ki kellett jönnie, hogy a lakhatási engedélyt megadja. Hát kérem, mikor bejött a Péróba, az orra elé tartotta a zsebkendőjét és azt mondta: csak ebbe az átkozott Péróba ne kellene soha kijönni… Így kérem… Ezt mondta… Ahelyett, hogy hívás nélkül kijönne néha, vagy a főorvos úr és ha hazamegy a városházára, azt mondaná a főbíró úrnak, hogy Barátom, abba a Péróba tarthatatlanok az állapotok, segítsünk rajtuk valahogy… Ez illene egy olyan tanult úri emberhez, nem az, hogy a zsebkendőt az orra elé tartsa és azt mondja, hogy: csak ebbe az átkozott Péróba ne kellene soha bejönni…”

Ebben a kis történetben is rögtön a másokra mutogatás és a jellegzetes hozzáállás ötlik szemébe a normális embernek: talán rendet kéne tartani, takarítani, kimenni a házból szükség esetén és legalább egy bozótot keresni – nem, jöjjön és segítsen a mérnök úr, a főorvos úr, a főbíró úr és tulajdonképpen mindenki.

A korra jellemzőek az ellenséges hangú, előítéletektől és gyűlölettől hemzsegő írások, melyek alapgondolata, hogy a cigány lakosság bűnöző, élősdi, kártékony és minden szempontból a társadalom kárára van. 

A „modern” kor viszonyai

„ A cigányok nem dolgoznak, csak szaporodnak, mint a csicsóka… A közigazgatásnak is rengeteg gondot okoznak. A városi doktor urak naponta vizsgálják, oltják őket, havonta fertőtlenítik rendőri erőszakkal.” (1939)

(Nagyon szép eredmény ez azok után, hogy ezen jellemzés és az első, Aventinus-féle írás között kereken 600 év telt el. De itt is bizonyára a többségi társadalom volt a hibás, amiért nem biztosított a derék vendégeknek tejjel-mézzel folyó Kánaánt, hanem nagy erőfeszítésekkel gonosz és rasszista módon megpróbálta őket letelepíteni és tisztességre fogni.) 

Az elfogultság foka, erőssége a második világháború felé haladva folyamatosan nőtt. Déry Gyula azt írja 1908-ban, hogy a cigányokat cselédnek nem fogadják, és még napszámosnak is csak végszükség esetén veszik fel. Később egyre inkább olyan szavakat használnak, hogy „élősdiek”, „bűnözők”, „gyilkosok”. A „Magyarország Igazságügye” című évkönyv segítségével –amely 1906-tól a bűnelkövetőket anyanyelvi bontásban teszi közzé- összehasonlíthatjuk a cigány és a magyar nyelvű lakosság bűnözését. Ez kicsit torzít, hiszen az asszimilálódott csoportok, akiknek már anyanyelvük magyar volt, kimaradnak, illetve a magyar nyelvű lakosság között szerepelnek. Eszerint a magyar nyelvű lakosság összbűnözése lassan csökkent, míg a cigányoknál ugyanez 1906-1914 között a kétszeresére nőtt a bűntettek és vétségek miatt jogerősen elítéltek számának tekintetében. Vagyon elleni bűncselekményekért majdnem 5 cigány elítéltre jutott 1 magyar. Több évben ez az arány 6-1 volt. 

Az 1910-es években a letelepítés változatlanul folyt. Ennek érdekében a cigányok nem kaptak útlevelet, bevezették a toloncolás fogalmát: „ Minden csendőrőrsnek megvan a maga körzete. Ha ezen belül egy cigánykaravánra találunk, azt elverjük és a szomszéd körzet határáig kísérjük. Ott a másik őrs akad reá, ez ismét elveri és a szomszéd körzet határáig kíséri.”

Gyakorivá váltak az ún. cigányrazziák, akár egyszerre több vármegye területén is annak érdekében, hogy a továbbra is kóbor életmódot folytató csoportokat számon tartsák. A 66 045/1938. B.M. rendelet szerint minden cigányt gyanúsnak kell tekinteni. A második világháború idején körülbelül 25-30 ezer cigányt deportáltak, közülük 3-4 ezer tért vissza. Megjelent a „kemény” eljárás vonala, egyik legismertebb képviselője Porzsolt Kálmán a Pesti Hírlapban kiáltotta világgá követelését: „Kiirtani! Igenis ez az egyetlen mód.” 

1945 után megszűnt a hivatalos hátrányos megkülönböztetés, az állam teljes jogegyenlőséget deklarált. A cigányok nagyobb része nem értette, hogy mit jelent ez: jórészt analfabéták voltak és falvakon kívül eső telepeken laktak. A gazdasági kényszer bizonyos területeken áttörte az előítéletek miatti elzárkózást, a rohamszerűen fejlesztett nagyipar szívta magába a szakképzettséget nem igénylő segédmunkások ezreit. Csökkent a cigánytelepek száma, az állami vezetés fokozta erőfeszítéseit a problémák megoldása érdekében. Sokezer család kapott új vagy jobb lakást (természetesen az adófizetők pénzéből), viszont a gyermekgondozási segélyt munkahelyhez kötötték; aki előtte nem dolgozott, nem kapta. A szocializmus évtizedei alatt ténylegesen javult a helyzetük, azonban a „rendszerváltás” után megszűnő nagyipar és az immár nem kötelező munkavállalás egy csapásra drasztikus visszaesést hozott. A cigányok közül sokan egyre inkább visszatérnek a segélyből és gyerekekből élés módszeréhez, illetve ahhoz a rettenetesen kényelmes állásponthoz, hogy másoknak kell megoldani az ő problémáikat. 
 


Napjainkban

Manapság rengeteg támogatás és különféle segély jár a cigányoknak, mégse nagyon látszik, hogy lépnénk előre. Természetesen vannak dolgos, tisztességes emberek közöttük is, de ez az arány nagyon kicsi, és az ilyenek sokkal jobban megvetik fajtájuk bűnöző elemeit, mint a többségi társadalom tagjai.

Mi az, hogy pozitív diszkrimináció? Az egy másik irányban negatív. Napjainkban egyre szaporodik a cigányok által elkövetett erőszakos cselekmények és ezek áldozatainak száma. A sajtóban persze nem hangsúlyozzák, ha az elkövető cigány (származású). Nem nem. Az csak akkor érdekes, amikor sértettként szerepel az adott ügyben. Akkor hirtelen nagyon fontossá válik.  A törvények rosszak, a rendőrség tehetetlen, manapság egy elkövetőnek joga van mindenhez, ami őt védi. De az áldozatokat ki védi meg? Politikusaink bevezették a „megélhetési bűnözés” fogalmát, mely szentesíti a lopást, rablást. 

Rasszizmus-e vajon az önvédelem? 

Vidéki kis falukban sok helyen a bolt csak segélyosztáskor nyit ki. Ilyenkor hatalmas mennyiségű alapvető élelmiszer fogy: cigaretta, kávé, sör, valamint pálinka. Egy hét múlva pedig a megélhetési bűnözés okán lehet menni, és ellopni a szomszéd néni tyúkjait, mert éhezik a gyerek. Van, aki szerint ezért is a többségi társadalom a hibás.

Amint azt írásom elején bemutattam, Magyarországon számos kisebbség él. Senkinek eszébe nem jut bántani még csak egy rossz szóval sem a német vagy akármelyik más kisebbséget. Mert nincs rá ok, mert ők nem adtak rá okot. 13 kisebbséggel tudunk békében élni. Soha sehol nem hallottam még, hogy a mocskos bolgárok loptak, vagy hogy a szerbek betörtek. El kéne már gondolkozni… vajon tényleg a magyarság a hibás azért, hogy ellenszenv alakult ki a cigányokkal szemben? Na és mit tettek a cigányok a beilleszkedésért? 

Könnyű beszélni a budai hegyekből, vagy a Dunántúl olyan részeiről, ahol utoljára 500 éve jártak cigányok. Érdekes dolog, mikor azoknak akarják megmagyarázni, hogy mi a helyes és mi a helytelen, akik cigány többségű faluban laknak és mindennaposak a bűncselekmények, lopások. Tessék közéjük költözni, tessék Szabolcs megyében lakni, vagy Borsodban. Garantálom, hogy rögtön változni fog a kedves humanista vélemény.

Miközben az, hogy taníttatni őket a társadalom vérrel-verítékkel összeadott adójából, nem vezet sehova. Körülbelül annyi értelme van, mint nekiállni kisvödörrel az óceánnak azzal a felkiáltással, hogy majd én elhordom…Persze, lehetne ez másképp is, de ahhoz a cigányság részéről is olyan hozzáállás, és megfelelő vezetés szükségeltetne, ami azonban hiányzik.

2008-ban Nagycsécsen két, putriban élő cigányt lőttek le a település határában: a „lakást” felújították, a nyomravezetőnek 10 milliós jutalmat tűztek ki. A két áldozat temetésén az igazságügyi és rendészeti miniszter is résztvett, a családnak a gyorssegélyt az önkormányzati miniszter saját kezűleg adta át. Mindeközben számos eset tökéletesen érdektelen volt a politika számára, amikor cigányok gyilkoltak meg és raboltak ki „magyarokat”, akiket ők egyszerűen „paraszt”-nak neveznek. Ez természetesen nem rasszizmus. A cigányok őrületes módon szaporodnak, sok település már közelíti a 100%-ot, ráadásul 90%-ban nem dolgoznak, hanem segélyekből élik és teljes mértékben magukévá teszik azt a szemléletet, amit nap mint nap sulykol beléjük minden csatornán a média és a hivatalos politika. Ez nekik jár. Jár az ingyen tankönyv a gyereknek, jár az ingyen busz, ingyen lakás. Minden ingyen van, csak meg kell születni. Hétköznapi, dolgozó emberek pedig egy forintot nem kapnak ingyen, nincs ingyenes könyv, nincs ingyenes ebéd. Van helyette 50% körüli adó, az 50% adóért cserébe pedig sok településen félelem – pont azok miatt, akik ebből az adóból élik vígan napjaikat. 

Láttam egy kisfilmet, munkanélküli cigányok voltak a főszereplők. Hívták őket napszámba, napi 6000 Ft-ért. Nem mentek, sőt, szemtelenül visszakérdeztek, hogy az pénz?! A riporter replikázott: hát akkor mi a pénz? – Amikor délig alszok és a postás hozza a segélyt… Munka kéne, de mikor van, nem mennek. Hány szakmájuk van, ami okot ad ilyesfajta válogatásra? 

Szögi Lajos tanárt a nyílt utcán rugdosták agyon Olaszliszkán cigányok, csak mert elsodort egy, az autója elé kiugró cigány gyereket, akinek mellesleg semmi baja nem lett. Nem volt gyorssegély, nyomravezetői díj, miniszteri jelenlét a Tanár Úr temetésén, ahogy sok más áldozat esetén sem. Biztos az volt a bűne, hogy tanult, normálisan élt és mellesleg még adózott is nem keveset, hogy jól éljenek leendő gyilkosai. 

Persze, azt mondják, a bűnözés nem függ etnikumtól, vallástól, bőrszíntől. Mondjon nekem valaki példát arra, amikor magyarok, fehérek vertek agyon valakit a nyílt utcán fényes nappal, csoportosan. Bárkit. Bármiért. Bármikor.

Vajon meddig mehet ez még így tovább?

Visszatekintés

„ Persze főként arra kell ügyelnie, hogy derék alattvalói ne váljanak köddé, amikor eljön az évi adó befizetésének ideje. (…) Ha egyik alattvalóját bepanaszolják nála tolvajlásért, akkor nemcsak minden sátrat és putrit átkutattat és visszaadja az eltulajdonított holmit, hanem a meglopott szeme láttára korbáccsal bünteti meg a tolvajt. (…) Egyébként nem annyira az igazságosság iránti szeretetből bünteti meg a tolvajt, hanem inkább azért, hogy a panaszos kielégítése mellett a lopásban óvatosabbá, a lopott holmik megőrzésében gondosabbá tegye embereit.” (Cigányközösségek igazgatási viszonyai – Grellmann, 1786. A vajdákról.) 

„A vidékről ilyenkor minden vigyázat dacára is számtalan malac, liba, vetemény, sőt eb és macska is tűnik el. A zsellér cigányt egykori földes uraink és a helységek elöljárósága leginkább levélhordásra használták, egyéb közmunkára nem szorítván őket, annyival inkább, mert nemcsak ők magok restek, de bohó tréfáikkal másokat is visszatartottak a dolgozástól.” (Ács Gedeon, 1856)

„E gonosz embereknek a tizenhat év körüli gyermekeiket a fent említett módon időről időre üldözni kell, és az embereknek eme söpredékét, ott, ahol azt következetesen végbevinni szükségessé válik, következetesen végbevitten összefogdosni, és azon megjegyzéssel, hogy az országból és a kapcsolt részekből eltávolítandók, a szomszéd vármegyébe, vagy tartományba kell küldeni.” (III.Károly, 1724)

„Ezért hát egyhangúlag elhatároztatott, hogy az összes cigány minden késedelem nélkül s azonnal a megye falvaiból s városaiból egyaránt kiűzessék s kivettessék, s soha többé a megyébe be ne fogadtassék. És ha bárki, nemes vagy polgár, közülök némelyeket befogadván, őket bármi módon őrizni vagy védeni törekednék, úgy az effajta védelmezőt a járási szolgabíró azonnal a megyegyűlés elé idézi, ahol ezekről ő maga vagy védője révén számot fog adni.” (Szepes vármegye, 1624)

„Mivel pedig a megye, s kiváltképp a szegény nép tűrhetetlen kihágásokat s jogtalanságokat szenved a cigányoktól, ezek elhárítására elrendeltetik, amit a szolgabírák közzétesznek, hogy egy héten belül a megyét hagyják el, egyébként bárhol elfogassanak, s méltó büntetésben részesüljenek.” (Nyitra vármegye, 1660)

„A napról napra hírhedettebb s egyre sokasodó tolvajok tekintetében, a nyugalom és közrend megőrzésére elrendeltetik, hogy a falusi bírák bárhol, ha ismeretlen, passzus vagy elégséges igazoló okirat nélküli, lovat, marhát vagy tehenet hajtó oláhokat vagy cigányokat látnak, akik között a leggyakoribb a lopás, azokat ott helyben lefogatni s a magisztrátus börtönébe vezettetni kártérítés és testi fenyítés terhe mellett el ne mulasszák.” (Szabolcs vármegye, 1750)

„Ezennel, mivel a kóborló lótolvaj cigány söpredék igen elszaporodott, elhatároztatik, s szigorúan betartani rendelik, hogy a kívülről jött kóbor cigányok időzését a vármegye kebelében sehol meg ne engedjék, s bárhol megszállnának, a helyi bírák rájuk 50 botütést méressenek, a születési helyükre őket visszautasítsák, miként azt a Királyi Helytartótanács rendelvénye is előírja.” (Bács-Bodrog vármegye, 1753)

„Hogy végre kellőképpen megrendszabályoztassanak és a legmagasabb császári és királyi határozatok előírásai szerint észre téríttessenek, minden létező módon sújtani kell a cigányokat.” (Szentgyörgy, 1770)

„Az a kiváltságuk, hogy a többi magyarok más teherviselésétől mentesek, és az ország minden részében kolduló énekléssel biztosítanak maguknak és övéiknek megélhetést. Csúf, rossz hírű és minden kínszenvedésre méltó emberfajta, amely az emberi természet szépségét bűnös cselekedetével ékteleníti el.” (Oláh Miklós a simándi cigányokról, 1536)
 
A polgárháború előérzete 
Kolompár karácsonyi üzenete: könyörtelenül át kell taposni a roma út elé fekvőkön!
 


Segélyosztás a postánál (2004)


 




Csendőrségi szabályzat, 20. század eleje
 
Források

http://hu.wikipedia.org/

Mezey Barna, Pomogyi László, Tauber István: A magyarországi cigánykérdés dokumentumokban 1422-1985. Kossuth Könyvkiadó, 1986