Cigány Szamuráj, Boxos, Rambo és Hullarabló... Milyen szép, még csak véletlenül sem militáns, ill. az orkok kedvenc időtöltéseire utaló becenevek, ugye? Cigányainknak valahogy mindig ilyenek jutnak az eszükbe, ha maguknak álnevet kell kitalálni. Talán nem véletlenül – ahogy az olaszokhoz (lásd: maffia) vonzódásuk sem éppenséggel alaptalan, tekintve, hogy Magyarországon ma már a legtöbb maffia az ő (orkok) kezükben van.
Érdekes, hogy nem látjuk őrjöngeni a balliberális, cigányfajvédő sajtót „Hullarabló” neve miatt. Emlékszünk még az állítólagos „cigányvadászra”, aki egyes motoros fórumokon a Csontrabló becenevet használta? Ott kifejezetten arra hegyezték ki favédőink a cikkeiket, hogy „akinek ilyen a nickneve, az biztosan gyilkos, mert ugye Nomen est Omen, meg nem választott volna ilyen nevet, ha nem lenne agresszív, a gyilkolástól sem visszariadó ember”. Szép kis kettős mérce, mit mondjunk...
A címben idézettek közül első kettő a most indult „Cigány vakera” blog „partizánja”. Ezt a blogot, nem mellesleg, a zsideszes Balogh Artúr is kitörő örömmel üdvözölte és reklámozta– lásd EZT. A második kettő pedig az alább olvasható, természetesen cigányos, rendőrségi hírből származik.
Bíróság előtt a macsétás család: folytatódik a szövevényes ügy
Hat vádlottat hallgattak ki szerdán, a Békés Megyei Bíróságon azok közül, akik ellen emberölési kísérlet és súlyos testi sértés miatt zajlik eljárás. Az első rendű vádlotton kívül mindenki tagadta bűnösségét.
Mint írtuk, hetényegyházán 2008. október 25-én hajnalban egy több mint tízfős társaság tömegverekedésben vett részt. A vád szerint bosszúvágy hajtotta a bozótvágó késsel, bárddal felfegyverkezett nagycsaládot, korábban ugyanis közülük ketten vitába keveredtek a későbbi sértettekkel. Az ügyészség megállapítása szerint a vádlottak több embert ököllel, késsel, hamutartóval, bozótvágó késsel bántalmaztak.
Ütötték, rúgták, taposták, szúrták, vágták őket, közben poharakat, korsókat dobáltak feléjük. Az I. rendű vádlott a verekedés közben azt kiabálta társainak: „öljétek meg őket”, illetve a megtámadottak felé azt ordította: „most „megdöglötök”. Négyen vagy öten az akkor már a bántalmazástól eszméletlen egyik biztonsági őrt a szórakozóhelyről a földön kihúzták a terasz elé, és ott tovább ütlegelték, rugdosták — állapította meg az ügyészség.
— A vádat megértettem, teszek vallomást, de kérdésekre ügyvédem tanácsára nem válaszolok. Bűnösségem részben elismerem, az életveszélyt okozó testi sértés vonatkozásában — mondta a jogászok által használt szófordulatokkal az I. rendű vádlott, akinek iskolai végzettsége mindössze nyolc általános. A 25 éves, alkalmi munkákból élő M. János bevallotta, hogy összetűzésbe keveredett egy társasággal a bűneset napján, ám bosszúvágy nem hajtotta.
Telefonon panaszolta el édesapjának, mi történt, majd testvérével, Mercedes típusú autójával tovább folytatták útjukat. (Kuruc.info: tetszik érteni? 25 éves, úgymond alkalmi munkákból él, de már van Mercije… vajon miből?) Véletlenül találkoztak össze egy másik diszkóban haragosaikkal, akik — a vádlott korábbi vallomása szerint — szó nélkül rájuk támadtak. M. János védekezni próbált, felvett a földről egy bicskát, s azzal hadonászott, szúrt a körülötte lévők felé. Azt mondta, nem emlékszik jól a történtekre, egy őt ért rúgás miatt ugyanis kába volt.
Dr. Mázor Róbert tanácsvezető bíró ezután az I. rendű vádlott rokonait hallgatta meg. A vádiratban foglaltakat mindannyian tagadták. A II. rendű vádlott azt bevallotta, hogy a verekedés során hamutartókat és korsókat dobott támadói felé, mondván, így védekezett. A III. rendű vádlott, M. János édesapjával indult a szóban forgó éjszakán a fiatalok után, elmondása szerint azért, nehogy bajba kerüljenek. Látta ugyan a verekedést, de ő maga senkit sem bántott — vallotta. A bíró kérdésére B. István sorolta fel az eset szereplőinek beceneveit. Így derült ki, hogy Parasztgyerek, Malac, Pacal, Pamacs, Kolbász, Rambo és Hullarabló szerepét kell majd tisztázni az eljárás során.
A rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett zajló tárgyaláson több vádlott is elismerte, hogy a bűncselekmény után Budapesten bujkáltak, bár volt, aki azt mondta: nem a rendőröktől féltek, hanem azoktól, akikkel vitába keveredtek. Az V. és VI. rendű vádlott úgy nyilatkozott, hogy teljesen ártatlanok az ügyben, ők ugyanis abban az időben egy másik szórakozóhelyen tartózkodtak. Alibijük igazolására két kidobóembert neveztek meg, akiket egyelőre nem sikerült megtalálni a hatóságoknak. A szövevényes ügy az elkövetkezendő hetekben folytatódik.

(BAON)