Tiltakozás a karhatalom brutalitása és súlyos kötelességszegése ellen
Helyszíne: Országos Rendőr-főkapitányság épülete közelében, 1139. Budapest, Teve u. 4-6. (Váci úti rendőrpalota).
Időpontja: 2008. október. 3., 16:00-tól

Magyar Polgárok!

Tiltakozzunk a totális diktatúrára törekvő erők megfélemlítő és minden ellenzéki hangot elnémítani akaró hatalmi arroganciája ellen!


Tiltakozásunkkal kifejezzük a mindinkább felháborodó, de meg nem félemlített polgárok követelését.
Hatékony parlamenti ellenzék hiányában mi, egyének és civil szervezetek sorra fogalmazzuk meg, hogy ez a kormány nem a magyar nemzet kormánya és nem a nemzet érdekeinek megfelelő irányba vezeti az országot.

A kritikus, parlamenten kívüli hangra - ami utcai tüntetésekben fejeződik ki - az „állami" vezetés egyszerűen provokátorok beépítésével, rendőrségi bevetéssel és tömegoszlatással válaszol.

A legutóbbi, szeptember 20-i tiltakozó megmozdulás első perceiben a saját provokátoraik kiemelése helyett a tüntetés résztvevőire válogatás nélkül alkalmazott könnygáztámadás, majd az azt követő csapaterős oszlatás a békés tömeg létszámához képest aránytalan volt.

Tiltakozunk a Szabadság téri, feltételezhetően CR-gázzal történt tömegoszlatás és a Hazatérés templomát ért jogtalan támadás ellen!

A demonstráción felszólal többek között:
  • ifj. Hegedűs Loránt, a Budapest Szabadság téri Református Egyházközség lelkésze
  • Murányi Levente, Jobbik Magyarországért Mozgalom
  • Tatár József, Rendszerváltó Fórum
  • Polgár Tamás „Tomcat”, Bombagyár.hu blogközösség
     
A demonstrációt a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 szervezi.

Csatlakozó szervezetek:
  • Magyar Nemzeti Bizottság 2006
  • Rendszerváltó Fórum
  • Bombagyár.hu
  • Debreceni Kossuth tériek (Ágoston Tibor)
  • Nemzeti Őrsereg (Hajdú-Bihar megye)
  • Marevosz
  • Magyar Gárda