Simon Peresznek köszönhetően a magyar emberek már értesültek arról, hogy a zsidók felvásárolják Manhattant, Magyarországot, Romániát és Lengyelországot. Ismerjék és jegyezzék meg egy másik zsidó, Barbara Lerner Spectre nevét, aki a Paideia - The European Institute for Jewish Studies in Sweden alapítója és igazgatója.

Ő nem hazánkról, hanem az egész Európának szánt sorsról beszélt, s ezt nyilatkozta:
„Azt hiszem, hogy az antiszemitizmus újjáéledt, mert jelen korunkban Európa még nem tanulta meg, hogy hogyan legyen multikulturális. És azt hiszem, hogy mi részesei leszünk ennek a fájdalommal járó átváltozásnak, aminek be kell következnie. Európa többé nem lesz az az egyszínű társadalmak összessége, mint amilyen egykoron, a múlt században volt. A zsidók lesznek ennek (az átváltozásnak) a középpontjában. Európa számára ez egy hatalmas átváltozás, aminek meg kell történnie. (Az európaiak) most mennek át egy multikulturális módba; ránk, zsidókra pedig neheztelni fognak a vezető szerepünk miatt. Azonban ez a (zsidók általi) vezető szerep, valamint az az átváltozás nélkül Európa nem fog fennmaradni.”
(“I think there's a resurgence of anti-Semitism because at this point in time, Europe has not yet learned how to be multi-cultural. And I think we're gonna be part of the throes of that transformation which must take place. Europe is not gonna be the monolithic societies they once were in the last century. Jews are gonna be at the center of that. It's a huge transformation for Europe to make. They are now going into a multi-cultural mode and Jews will be resented because of our leading role. But without that leading role and without that transformation, Europe will not survive.”)
Ami még érdekes ebben: Spectre mondandója szinte szóról szóra megegyezik azzal, amit az "antirasszista" Hitler a rajzfilm 3. perc 20. másodpercétől mond Izrael kapcsán: "Izrael még nem tanulta meg, hogyan legyen multikulturális. A szervezetem ki fogja venni a részét az átalakulás folyamatából, amelynek be kell következnie!"
(Hidra)
(A szerző egy korábbi tanulmányában már olvasóink elé tárta a videót, de úgy ítélte meg, hogy annak hossza és eltérő témája miatt sokak figyelmét elkerülhette.)