Két és fél évvel felmentése után mégis bűnösnek nyilvánították Ehud Olmert volt izraeli miniszterelnököt egy megvesztegetésben, az úgynevezett Talansky-ügyben, a „pénzes borítékok” ügyében – értesült a ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.

Ehud Olmert
Hétfő reggel a jeruzsálemi kerületi bíróság az újonnan előkerült bizonyítékok alapján bűnösnek mondta ki Izrael volt kormányfőjét egy dollárkötegekkel teli borítékokkal végrehajtott megvesztegetés ügyében.
Hét hónappal ezelőtt azért újították fel az egyszer már lezárt ügyet, mert Olmert volt titkárnője egy vádalku keretében új bizonyítékokat szolgáltatott, átadta egykori naplóját és volt főnökével folytatott beszélgetéseinek hangfelvételeit.
(MTI)