A jeruzsálemi Jád Vásém Holokauszt Emlékmúzeum és Kutató Intézet évfordulós naptárának januári kiadványában a szerkesztők terjedelmes írást szentelnek a Magyar Királyi Honvédség 1942 januárjában, Újvidéken végrehajtott partizánvadászatának, amelyet Izraelben természetesen zsidóellenes magyar pogromként tüntetnek fel. A történethez fényképet is csatoltak, amelyen magyar katonák és két csendőr, illetve néhány utcán heverő holttest látható.
![]() Újvidék, 1942 |
Idézzünk néhány mondatot a magyar vonatkozású fénykép alatt olvasható szövegből, amelyből halványan ugyan, de mégis feldereng, hogy Újvidéken 1942 januárjában a honvédség a csendőrség segítségével a város visszatérte után a szabotázscselekményeket elkövető kommunista partizánokra vadászott. Hogy az áldozatok között voltak zsidók is, azt mutatja, hogy némi közük is lehetett a partizán elvtársak tevékenységéhez. Egyébként Délvidéken számos magyar származású partizánt is fellógattak – nagyon helyesen – derék honvédeink.
„A fényképen magyar katonák és rendőrök (helyesen: csendőrök, de a Jád Vásém ezt nem tudta - a szerk.) láthatók zsidók tetemei mellett. Ezeket a zsidókat Horthy katonái 1942. január 23-án gyilkolták meg Újvidéken, amelyet a magyarok 1941 áprilisában szálltak meg. A megszállás után a magyarok azonnal hozzáláttak a szerb és a zsidó lakosság elleni terrorhoz (…) Egy kisebb földalatti, a magyarok ellen működő csoport felderítése után a magyarok a környéken tisztogatási akcióba kezdtek. Három napon keresztül, 1942. január 21- 23. között a bekerített városban kijárási tilalmat rendeltek el, majd Horthy katonái őrjöngve szörnyűségek egész sorát hajtották végre.” -írja közleményében az izraeli Jád Vásém Holokauszt Emlékmúzeum (Gáza és Cisz-Jordánia hány napja, éve is van bekerítve és mennyi valós szörnyűséget hajtanak végre az izraeliek ott? - a szerk.)
Úgy látszik, a hazai és a nemzetközi zsidóságnak nem számít, hogy Horthy Miklós, Magyarország kormányzója, szembeszállva a németekkel és a magyar nemzeti érdekekkel zsidók százezreit mentette meg a deportálástól. S miközben az izraeli katonák nemzetközi szemet hunyással éppen népirtást folytatnak a Gázai övezetben, a zsidó propaganda a magyarokkal és Horthy Miklós katonáival van elfoglalva.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info
Kedves Kurucok! A Jad Vasem naptár tipikus esete a manipulációnak, s annak a jelenségnek, amikor a hóhér kiált leghangosabban gyilkost.
A bemutatott kép alapján egyfelől az sem állapítható meg teljes bizonyossággal, hogy az utcán halottak fekszenek, ám tételezzük fel, de ez esetben is az már végképp csak ráolvasással állítható, hogy az áldozatok zsidók. Egyébként is csínján kell bánni ezekkel a második világháborús képekkel és filmhíradókkal, hiszen rengeteg visszaélést elkövettek már velük , gondolván "a cél szentesíti az eszközt", nevezetesen: a háborúban vesztes felet démonizálni kell, afféle patás ördögként megjelenítve, míg a győzteseket minden jó és nemes letéteményeseinek tekintve angyalként kell bemutatni.
Néhány példát említve. A testvéri román nemzet tudós képviselői már a 80-as években előadták ugyanezt a színjátékot Horthy katonáival kapcsolatban, azt akarván illusztrálni, miféle bestiális kegyetlenségeket követtek el az Észak-Erdélybe bevonuló honvédeink 1940-ben. A képen bekötött fejű, szemlátomást össze -vissza vert állítólagos román katonákat és civileket láthatunk. Alapos vizsgálat és elemzés azonban már akkor, az elvtársi testvériség idejében kiderítette, hogy a képek mindegyike egytől egyig hamisítvány.
Egy másik idevágó példa: 1995-ben Németországban(!) nagy hírveréssel megrendezett kiállítást tartottak a Wehrmacht katonáinak állítólagos második világháborús kegyetlenkedéseiről. Nosza, hamar be kellett rekeszteni a csúfos véget ért kiállítást, minthogy kiderült, hogy a kiállítás képeinek 90%-a vagy manipulált vagy közönséges és durva hamisítvány.
S még egy idevágó példa: az egykori szovjet titkos archívumok megnyitása óta azt is tudjuk, hogy Sztálin elvtárs parancsot adott az NKVD speciális egységeinek, hogy öltözzenek SS-egyenruhába, s a frontvonalak mögé jutva, a saját állampolgáraik sérelmére hajtsanak végre különféle atrocitásokat, természetesen mindezt filmes anyaggal "hitelesítve". Nos, ennyit az efféle képek történelmi értékéről.
Végül: söpörjön mindeki a saját portája előtt! Ezért a Jad Vasem munkatársai a legszörnyűbb kegyetlenkedésekről most több kilométer hosszúságú filmanyagot készíthetnének a Gázai övezetben megcsonkított csecsemőkről , meggyilkolt kisgyermekekről, hogy a felnőttekről már ne is szóljunk: Úgyhogy az időzítés is valóban kiváló, csak gratulálni tudunk!
Üdvözlettel: Lipusz Zsolt






