Tízezrek felvonulásával kezdődött meg Tel-Avivban pénteken az immár tizenötödször megrendezett "meleg büszkeség napja", amely estig tartó tengerparti ünnepléssel folytatódik Bar Refalei nemzetközi hírű fürdőruhamodell műsorvezetésével.
A rendezvény egyik központi témája az egyneműek házassága. Egy parkban rögtönzött menyegzői sátrakat állítottak fel, ahol szimbolikusan több "pár" is egybekelt. A zsidó államban jelenleg hivatalosan nem léphetnek frigyre az azonos neműek, de a külföldön kötött házasságokat a belügyminisztériumban elismerik.
Több vezető politikus is felszólalt a menet indulásának a helyszínén felállított színpadon. A Jes Atíd (Van Jövő) nevű centrista pártot vezető Jair Lapid pénzügyminiszter megígérte, hogy elősegíti az azonos neműek házasodását lehetővé tevő törvények megszületését, de a tömeg kifütyülte a pénzügyi megszorító intézkedései miatt, és azt skandálta, hogy „Nincs jövő Bibivel és Lapiddal”.
A centrista Tnua (Mozgalom) pártot vezető Cipi Livni igazságügyminiszter, a balliberális Merec pártot irányító Zahava Galon, valamint a Likud párthoz tartozó Limor Livnat kulturális és sportminiszter is a buzik jogai mellett érvelt, majd Seli Jahimovics, az ellenzéki szociáldemokrata Munkapárt vezetője pártokon átívelő közös ügynek nevezte az egyneműek izraeli házasságát.
Ron Huldai polgármester a világ leginkább buzibarát városának nevezte Tel-Avivot, ahová az egész napos színes parádéra mintegy húszezer turistát vártak, köztük az eseményre meghívott, az első hivatalosan összeházasodott francia köcsög "párt".
A Tel Aviv-i köcsögfieszta hivatalos dala
(Figyelmeztetés: a videóban buzi zsidók szerepelnek - ezúttal szó szerint -, megtekintése csak saját felelősségre!)
(MTI nyomán)





