A Világbank és az Európai Beruházási Bank (EIB) hiteleivel fedezné költségvetési hiányának egy részét Lengyelország, mert jóval kedvezőbb áron jutna finanszírozáshoz így, mint a piacról, másrészt meg szeretné mutatni a kormány, van más opció is.
Mások szabadulnak tőle, Lengyelország nem bánja
Már augusztus végével 2 milliárd eurós hitelt igényelne Lengyelország Wojciech Kowalczyk helyettes pénzügyminiszter szerint, megmutatva ezzel, hogy van az állampapír kibocsátáson kívül más opció is a költségvetési hiány finanszírozására. A Bloomberg szerint egy 18 éves futamidejű, 1 milliárd euró keretösszegű világbanki hitel nagyjából 0,79 százalékos kamaton elérhető lenne Lengyelországnak, szemben azzal, hogy például a 2035-ös lejáratú lengyel eurókötvények hozama 3,65 százalék, a 10 éves államkötvények hozama 3,92 százalék a legutóbbi adatok szerint.
Donald Tusk, Lengyelország miniszterelnöke is aktivizálta magát az ügyben, az Európai Beruházási Banktól kért segítséget a 2013-as költségvetési hiány fedezésére; a hiány megugrására az elmaradó bevételek miatt számítanak.
A lengyel pénzügyminisztérium vezető közgazdásza, Ludwik Kotecki szerint 16 milliárd eurónyi lehet a költségvetési lyuk, amit a hiány elszaladása okoz, és ennek felét finanszírozhatná a Világbanktól és az EIB-től származó hitelekkel Lengyelország.
Július végére az éves refinanszírozási igény 91%-a teljesülne is, így szeptemberig fel is függesztenék a tervezett aukciókat a lengyel adósságkezelő szerint.
A Bloomberg által megkérdezett szakértők szerint a piaci finanszírozást teljesen nem tudja kiváltani a nemzetközi szervezetektől kapott hitellel Lengyelország, de van értelme a lépésnek olyankor, amikor a hitelfelvétel jóval kedvezőbb feltételeket kínál a piaci kondícióknál.
Nem feltétel nélküli
A világbanki hitel nem lenne feltétel nélküli, a költségvetési szigorítás folytatását írhatják elő.
IMF-"ernyő" is van
Lengyelország az elmúlt években az IMF "védőernyőjét" sem ódzkodott igénybe venni. 2010-től folyamatosan hosszabbították a rugalmas hitelkeretet (Flexible Credit Line - FCL), jelenleg 2015 januárig tartó, kb. 19 milliárd eurós (SDR 22 milliárd) összegű keret van érvényben.
Az IMF-hitelkeretének megújítását tervezi Románia is, hasonlóan védőernyőként használva a valutaalap jelenlétét, miközben a keretből továbbra sem terveznek pénzt lehívni. Románia úgy tűnik annak ellenére nem bánja, hogy hitelkeret van érvényben, hogy az a Lengyelországénál szigorúbb, készenléti hitelvonal. Ugyan nem hívnak le összeget belőle, ezért óvatosságinak szokták titulálni.
Eközben Lettország például idő előtt visszafizette hiteleit, sokak szerint azért, hogy megszabaduljon a szervezetek felügyeletétől. Az IMF és az EU is kikelt például amiatt, hogy a kormány megszorító csomagja túlságosan kíméletlen a szegényekkel, míg a tehetősebbeket viszonylag védte.
Magyarország pedig addig húzta a tárgyalásokat, míg végül nem került a romániai óvatossági kerethez hasonló az asztalra, és a kormány a hetekben dönthet arról, előtörlessze-e a hitelt, amit még a válság idején kapott az ország.
 
(Portfolio)