Tízezrek tüntettek szombaton a spanyol főváros központjában a kormány megszorító intézkedései ellen, sokan több száz kilométert utaztak azért, hogy részt vegyenek a megmozduláson.
A tiltakozók hat - Spanyolország különböző régiót jelképező - oszlopban, Felvonulás a méltóságért feliratú táblákat tartva vonultak a belvárosba. Madrid legszélesebb sugárútja, a Paseo del Prado késő délutánra megtelt kormányellenes szlogeneket skandáló tüntetőkkel. Ez volt a legnagyobb tömeget megmozgató demonstráció Spanyolországban a 2012-es tüntetések óta.
A felvonuláson szakszervezetek, köztisztviselők és olyan civil szervezetek is részt vettek, amelyek a munkahelyük elvesztése miatt fizetésképtelenné vált, majd kilakoltatott emberek érdekeit képviselik. Egy asszony a kezében tartott egy táblát, amelyen a következő felirat volt olvasható: "A lányom azért nem lehet itt, mert emigrálásra kényszerült". A hatóságok mintegy ezerhétszáz rendőrt vezényeltek a helyszínre, erőszakos cselekmények nem történtek.
A tüntetők közül többen gyalog tették meg az utat a fővárosig, néhányan már egy hónappal ezelőtt útra keltek, hogy időben Madridba érjenek Andalúziából, Katalóniából vagy Asztúriából.
(MTI)