Fényes nappal felgyújtotta magát egy japán férfi vasárnap Tokió központjában, egy forgalmas kereszteződésnél, miután elmondott egy beszédet, amelyben bírálta Abe Sindzó kormányfő tervét az ország pacifista alkotmányának megreformálására - közölték szemtanúk és a rendőrség.
Az arra járók által készített és az internetre feltett fotók tanúsága szerint az ötven-hatvan év körüli férfi valószínűleg benzinnel locsolta le, majd felgyújtotta magát. Egy gyalogoshíd gerendáján ült a magasban a Sindzsuku pályaudvarnál, a főváros egyik leglátogatottabb kereskedelmi és szórakozónegyedében, s ugyancsak a képek szerint több százan nézték lentről.
Zoom
Fotó: MTI/AP/Kyodo News
Szemtanúk és médiaforrások beszámolói alapján az ember körülbelül egy órán át beszélt megafonba, tiltakozva az ellen, hogy a miniszterelnök bővíteni akarja a japán önvédelmi erők (haderők) bevethetőségének kereteit. A férfi ezután felgyújtotta magát, leesett a gerendáról, és kórházba vitték égési sérülésekkel. Állapota a rendőrség közlése szerint egyelőre nem ismeretes.
Abe Sindzó kabinetje a tervek szerint már kedden elfogadhat egy határozatot, amellyel felülvizsgálja az amerikaiak által a második világháború után kidolgozott pacifista alkotmány régóta érvényben lévő értelmezését, és lehetővé teszi, hogy a japán fegyveres erők fellépjenek egy szövetséges védelmében. Ezt az alaptörvény jelenleg nem teszi lehetővé.
(MTI)