A Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) elnöke szerint Németországban immár meghaladja a 6300-at az iszlám radikális irányzatát, a szalafizmust követők száma.
Szombati rádiónyilatkozatában Hans-Georg Maassen annak a nézetnek adott hangot, hogy ez a szám az év végéig elérheti a 7000-et. Az elnök emlékeztetett arra, hogy néhány évvel ezelőtt még kevesebb, mint 3000 szalafistát tartottak számon. "A gyors növekedés mindenképp aggodalomra ad okot" - jelentette ki.
A hivatal vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy az alkotmányvédelem információi szerint legkevesebb 450 radikális iszlamista fiatal már Szíriába, illetve Irakba utazott, hogy csatlakozzon a dzsihadisták "szent háborújához". "Ezeket az embereket név szerint ismerjük" - mutatott rá Hans-Georg Maassen, hozzátéve: a probléma az, hogy egyre több az olyan - korábban nem a hatóságok által nem ismert - fiatal akad, aki Szíriában és Irakban hallat magáról először iszlamistaként.
Az alkotmányvédelmi hivatal vezetője utalt arra, hogy különösen a 18 és 30 év közötti fiatalokat vonzza az iszlám radikális irányzata. Többségükben - mint fogalmazott - olyan emberekről szó, akik számára csábító a sajátos "kitörési" helyzet, mivel nincs semmifajta világos elképzelésük arra vonatkozóan, hogy miként is éljenek. "A szalafisták pedig megmondják nekik, hogy mi fekete, és mi fehér" - jelentette ki, hangsúlyozva: kisiklott életű, cél nélküli fiatalok kerülnek a szalafisták hálójába, akik egyik pillanatról a másikra úgy érzik, hogy "kiszolgáltatottakból mindenhatóvá" váltak.
Korábbi értesülés szerint Németországban az erőszakos cselekményekre elszánt iszlamistaként számon tartott személyek mozgási szabadságát korlátozó intézkedést vezetnek be: a tartományi belügyminiszterek közös terve szerint bevonják a veszélyes iszlamisták személyi igazolványát, hogy ne tudják elhagyni az országot, elsősorban Törökországon keresztül.
A szövetségi kormány és a tartományi kormányok azt próbálják elkerülni, hogy német állampolgárok a Közel-Keletre utazzanak, és csatlakozzanak az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezethez vagy más terrorista csoportokhoz.
(MTI)