Megtalálták szerdán a második, a gép repülési adatait rögzítő fekete dobozt is a keddi repülőgép-szerencsétlenség helyszínén a francia Alpokban.
A The New York Times amerikai napilap egy név nélküli tisztviselőtől úgy értesült, hogy a Germanwings légitársaság Airbus A320-as utasszállítójának adatrögzítőjéből kiesett a memóriakártya, és nem találják.
A kanadai CBC News hírcsatorna azt írta Twitter-üzenetében, hogy az adatrögzítő berendezés súlyosan megsérült.
Értékelhető adatok az első fekete dobozban
Értékelhető adatokat sikerült kinyerni a légi baleseteket vizsgáló francia hivatal (BEA) nyomozóinak a francia Alpokban történt légikatasztrófa helyszínén megtalált első fekete dobozból, de a tragédia okaira egyelőre nem tudnak magyarázattal szolgálni - közölte szerdán Rémy Jouty, a hatóság vezetője.
"Sikerült kiértékelhető adatokat kinyernünk a CVR-ből (Cockpit Voice Recorder)", amely a pilótafülkében elhangzott hangokat és beszélgetéseket rögzítette - mondta a BEA igazgatója. A nyomozók ugyanakkor egyelőre a legkevesebb magyarázattal sem szolgálhatnak a 150 áldozattal járó baleset okairól - tette hozzá.
A hatóság azt is közölte, hogy nyomozása jelenlegi állása szerint a gép nem robbant fel a becsapódás előtt, és a jelek ellentmondanak annak a feltételezésnek is, miszerint a repülőgép kabinnyomás-csökkenés miatt zuhant le.
A BEA szerint néhány napon belül tudnak majd beszámolni arról, hogy milyen következtetéseket lehet levonni az adatrögzítőn tárolt kommunikációból.
(MTI nyomán)