A "Jemen stabilitását biztosító" hadműveletben való egyiptomi részvételt az egyiptomi külügyminiszter közleménye szerint az észak-afrikai ország "történelmi felelőssége indokolja, amellyel az arab nemzetek biztonságáért tartozik".
A szaúdi tulajdonú, dubaji székhelyű al-Arabíja hírtévé korábban azt jelentette, hogy a monarchia 150 ezer katonája, valamint száz harci repülőgépe áll készen bevetésre a szerda éjjel indult hadműveletben, amelyet Egyiptom mellett Jordánia, Szudán és Pakisztán is támogat.
Abdel-Fatah asz-Szíszi egyiptomi elnök már a tavalyi megválasztását megelőző kampány alatt is arról beszélt, hogy az ország hadserege - a legnagyobb arab haderő - a régió többi arab országának védelmére is készen áll. A volt hadsereg-főparancsnok ebben az összefüggésben kiemelten említette Kairó öböl menti partnereit.
Egyiptomi vezetők továbbá ismételten határozott fellépést irányoztak elő arra az esetre, ha a húszik előrenyomulása veszélyeztetné a Vörös-tenger kapujának számító tengerszorost, a Jemen déli csücskénél lévő Báb-el-Mandebet. Az egyiptomi gazdaság fő tényezőjének számító Szuezi-csatornába irányuló tengeri forgalom az említett szoroson át halad.
Szíszi ezenkívül a térséget fenyegető terrorveszélyre hivatkozva hónapok óta közös arab haderő létrehozásáért lobbizik, ami a hét végén az egyiptomi Sarm-es-Sejkben megrendezendő éves arab csúcstalálkozó egyik fő témája lesz.
(MTI)