Megkezdődött a francia helyhatósági választások második fordulója. A várakozások szerint az ellenzéki jobboldal fölényes győzelmet arathat mintegy 70-80 megye irányításának megszerzésével, míg az egykori szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) újabb történelmi sikert érhet el egy vagy két megye elhódításával.
A szavazóhelyiségek 8 órakor nyitottak ki, az urnákat a kisebb szavazókörökben este 6, illetve 7 órakor zárják le, a nagyvárosokban este 8 óráig lehet szavazni.
A pártok szerinti lebontásban az első fordulóban az UMP 29,4 százalékkal egyértelmű győzelmet aratott a múlt vasárnapi első fordulóban, ami Nicolas Sarkozy pártelnök, volt államfő megerősödését eredményezte a jobboldali politikusok között évek óta folyó személyes csatározásokban.
A Marine Le Pen vezette Nemzeti Front 25,1 százalékkal minden idők legjobb eredményét érte el múlt vasárnap, s a választókörzetek felében bejutott a második fordulóba. Francois Hollande államfő pártja viszont 21,8 százalékkal a harmadik helyre szorult. A szocialisták - akik eddig 61 megyét irányították - a választókerületek negyedében nem is jutottak be a második fordulóba.
Kvóta-egyenjogúság a szavazólapon
A 2054 választókörzetből - ahol a választók egy nőből és egy férfiből álló jelöltpárosra szavaznak annak érdekében, hogy mindkét nem "egyenlő mértékben" legyen képviselve a tanácsokban - 149 helyen már az első fordulóban megválasztották a tanácsnokokat. 1614 helyen két páros, 278 körzetben három formáció jutott tovább, 13 választókörzetben pedig a visszalépések miatt csak egy páros jelölteti magát vasárnap.
"Szélsőjobboldali veszély"
Manuel Valls miniszterelnök a jobboldal várható győzelmével és a "szélsőjobboldali veszéllyel" szemben összefogásra kérte a baloldali tábort, valamint arra, hogy a jobboldali jelöltekre szavazzon ott, ahol a szocialisták nem jutottak be a második fordulóba. Nicolas Sarkozy viszont nem támogatja a kormánypártot az egykori szélsőjobboldallal szemben, és a választói lelkiismeretére bízta, hogy az FN-t vagy a baloldalt választják abban a néhány választókörzetben, ahol a jobboldali jelölt elbukott múlt vasárnap.
A kormányfő előre jelezte, hogy nem lesz irányváltás a kormány politikájában a baloldali vereség után sem. Valls menesztése nem várható, de sajtóértesülések szerint az államfő a közeljövőben kisebb kormányalakítást kíván végrehajtani.
(MTI nyomán)