Izraelben újabb sikeres teszteken esett át a Dávid parittyája elnevezésű új, közepes hatótávolságú légvédelmi pajzs, amely így már jövőre bevethetővé válhat – idézi az MTI az izraeli "védelmi" minisztérium szerdai bejelentését.
Zoom
"Védelmi" források szerint az Egyesült Államokkal közösen fejlesztett rakétavédelmi rendszert az előző héten és kedden, az iráni atomprogramról szóló nemzetközi tárgyalások hivatalos határidejének utolsó napján is tesztelték. A nukleáris tárgyalások egyik leghevesebb bírálója Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő.
Móse Jaalon izraeli "védelmi" miniszter szerint 2016-ban hadrendbe állhat az új légvédelmi pajzs.
Az Izraelben Varázspálcának is nevezett rendszert közösen fejlesztette ki az izraeli állami tulajdonban lévő Rafael fegyverkutatási és fejlesztési cég és a Raytheon amerikai hadiipari vállalat. Korábbi hírek szerint a rendszer minden egyes elfogórakétája egymillió dollárba kerül. Az új rendszerrel, amely forradalmi megoldásokat alkalmaz a 100-200 kilométer távolságból kilőtt rakéták elfogására, Izrael két másik rakétavédelmi rendszerét tervezi kiegészíteni.
A zsidó állam háromszintű rakétapajzsot épít ki: a Vaskupola nevű rendszer rövid távról, 40 kilométernél közelebbről érkező rakétákat tud kilőni, a Dávid parittyája nevű pajzs közepes hatótávolságú rakétákat semlegesít, hosszabb távolságra pedig a már egy évtizede használatra kész Hec rakéták feladata a védekezés.
(MTI - Index nyomán)