Kőbe vésette választási ígéreteit a brit Munkáspárt vezetője. Ed Miliband egy vasárnapi kampányeseményen mutatta be a választóknak a közel két és fél méter magas "írást".
A május 7-re kiírt parlamenti választás küszöbén teljesen kiegyenlítődtek az esélyek a felmérések szerint Miliband és David Cameron jelenlegi konzervatív miniszterelnök pártja között.
A még ingadozó szavazók megnyerése érdekében Miliband Hastingsben kampányolva állt elő a mészkő táblával, amelyre hat ígéretet vésetett fel, és azt mondta, hogy ha nyer, a londoni miniszterelnöki rezidencia kertjében fogja felállíttatni. "Ez a hat ígéret most már kőbe van vésve, azért, hogy ne lehessen elfeledkezni róluk a választás után" - mondta.
Zoom
A szöveg gazdasági, egészségügyi, bevándorláspolitikai és lakásügyi kérdésekkel foglalkozik.
A meglepő véset bírálói szerint a húzás visszaüthet Milibandre. Egyesek máris gúnyosan kommentálták az akciót, s olyan karikatúrákat tettek közzé, ahol Milibandet a bibliai Mózeshez, ígéreteit pedig a Tízparancsolat kőtáblájához hasonlították. Cameron pedig a sajtó előtt egyenesen sírkőnek nevezte el a kőlapot, és azt mondta, hogy nem fogja elősegíteni a választók meggyőzését a politikus alkalmasságáról a kormányfői posztra.
(MTI)