A szudáni hadsereg szóvivője szerint lelőttek egy az ország légterébe Keletről behatoló izraeli drónt, amely két rakétával volt felfegyverezve - jelentette az izraeli média.
A szudáni szóvivő cáfolta azokat a helyi híradásokat, melyek szerint izraeli harci repülőgépek légicsapást mértek volna szerda hajnalban az afrikai ország egy katonai létesítményére. Hozzátette, hogy a hatóságok vizsgálják a történteket.
Korábban írtuk: Helyi források szerint izraeli harci repülőgépek csaphattak le Szudánban szerda éjjel - jelentette az izraeli média egy Londoni székhelyű arab nyelvű újság értesülése alapján.
Az egyelőre nem világos, hogy mi volt a légitámadás célpontja. Szudáni források arról számoltak be, hogy a megtámadott létesítmény Omdurmán város mellett volt, a szudáni főváros, Kartúm közvetlen közelében, a Nílus folyó másik oldalán.
Az el-Aravi el-Dzsadíd című lapnak nyilatkozó megbízható katonai forrás szerint a szudáni légvédelem tüzet nyitott a támadó gépekre.
Helyi lakosok arról számoltak be, hogy egy Omdurmán melletti katonai létesítmény felől hallatszottak a robbanások, és a házak beleremegtek a bombázásba.
Izraeli hivatalos források nem nem kommentálták a légicsapás hírét.
Egy hónapja, április 6-án az al-Vatan című, Ománban megjelenő lapra hivatkozva több nemzetközi hírportál azt jelentette, hogy az izraeli légierő egy harci repülőgépe csapást mért akkor Líbia déli részén olyan fegyverraktárakra, ahol a Gázai övezetben hatalmon lévő palesztin szervezetnek, a Hamásznak szánt, Irán által Afrikában vásárolt fegyvereket tároltak.
A Ynet, a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja szerda reggel arra emlékeztetett, hogy izraeli katonai gépek korábban már többször lecsaptak Szudánban. Az egyik alkalommal a külföldön megjelenő lapok a kartúmi el-Jármuk fegyvergyár elleni akcióról számoltak be.
A Ynet szerint az utóbbi hónapokban Szudán és Irán kapcsolata megromlott, mert Kartúm a Szaúd-Arábia vezette arab koalícióhoz közeledett a Jemenben harcoló húszi lázadók ellenében. Szudán kiutasította az iráni kulturális attasét, és bezáratta az iráni kulturális központot, mert azzal vádolta Teheránt, hogy a szunnita afrikai ország ideológiai bomlasztására, az iszlám síita ágának ottani megerősítésére törekszik.
(MTI nyomán)