Megerősítette a török legfelsőbb közigazgatási bíróság, hogy törvénysértő módon épült természetvédelmi területen az 1150 szobás török elnöki palota – közölte kedden az ankarai építészkamara és több török lap.
Recep Tayyip Erdogan államfő tavaly költözött be a palotába, az ellenzéki pártok tiltakozása közepette.
Az építészkamara, amely többször is feljelentést tett a palota ügyében, kedden bejelentette, hogy a török államtanács semmisnek nyilvánította az engedélyt, amelynek alapján természetvédelmi területen építhettek középületet. A szakmai szervezet szerint az ítélet azt jelenti, hogy az építkezés törvénysértő.
Az illetékes műemlékvédelmi hatóság eredeti engedélyét egy elsőfokú bíróság tavaly megsemmisítette, ezután a hatóság olyan új engedélyt adott ki, amely a bíróság döntése ellenére is engedélyezte az építkezést. A legfelsőbb közigazgatási bíróság most azt mondta ki, hogy az engedély módosítása jogsértő volt.
Egyelőre nem tudni, pontosan milyen jogkövetkezményekkel jár a mostani bírósági döntés. Egy korábbi ítéletre az elnök így reagált, hogy "bontsák le, ha van hozzá hatalmuk!"
Az épület méreteit és költségét már tavaly is kifogásolták. A 200 ezer négyzetméter alapterületű épület mintegy félmilliárd eurójukba került a török adófizetőknek.
(MTI)