Görögország nem fizeti vissza a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) a kedden esedékes 1,6 milliárd eurós tartozását - mondta el egy görög kormányzati illetékes a Reuters hírügynökségnek hétfőn.
Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója vasárnap jelezte: amennyiben Athén nem teljesíti törlesztési kötelezettségét, Görögország ugyan továbbra is a pénzügyi szervezet tagja marad, változatlanul képviselteti magát az igazgatótanácsban, és jogosult lenne technikai jellegű segítségre is, nem lesz azonban hozzáférése újabb IMF-finanszírozásokhoz mindaddig, amíg a szervezettel szembeni törlesztési hátralékát fel nem számolja.
Megfigyelők biztosra vették az athéni bejelentést azután, hogy megszakadtak a hitelezők és Görögország tárgyalásai, így az országnak nincs honnan előteremtenie a szükséges összeget.
Görögország 2010 óta az első és a második mentőcsomag révén összesen 240 milliárd eurós "támogatásban" részesült az Európai Bizottság, az EKB és az IMF szervezésében összeállított hitelkeretekből. A 2010-ben indított második hitelprogram utolsó, 7,2 milliárd eurós részletének folyósítási feltételeiről folytak egyeztetések az elmúlt napokban, de szombaton eredmény nélkül értek véget a tárgyalások.
(MTI)