Lezuhant egy helikopter kedden Kolumbia északnyugati részén, a rajta utazó 18 ember közül 16-an meghaltak, és a két túlélőt is életveszélyes égési sebekkel ápolják.
Az áldozatok mind rendőrök, akik egy drogellenes akcióban vettek részt. A célpont az Usuga klán volt, az ország legfőbb kábítószer-kereskedő hálózata.
Luis Carlos Villegas védelmi miniszter szerint összesen három helikoptert vetettek be, és a rossz idő miatt az akciót eleve csak késéssel tudták megkezdeni. A katasztrófa legvalószínűbb okaként azt mondta, hogy a rossz látási viszonyok miatt a helikopter, egy amerikai gyártmányú Blackhawk nekiütközött egy hegyoldalnak. A mentést nehezítette, hogy a környéket sűrű dzsungel borítja.
Kolumbiában az elmúlt napokban ez már a második súlyos légikatasztrófa: pénteken a légierő egyik szállítógépe zuhant le. Akkor 11 katona halt meg.
Juan Manuel Santos kolumbiai elnök kormánya komoly erőfeszítéseket tesz az Usuga klán felszámolására: az elmúlt hónapokban több mint 300 embert tartóztattak le, lefoglaltak 13 tonna kokaint és leromboltak 53 kábítószergyártó laboratóriumot.
Az ENSZ egyik jelentése szerint Kolumbiában 2014-ben 442 tonna kokaint gyártottak, 52 százalékkal többet, mint az előző évben.
(MTI)