Valószínűleg női miniszterelnöke lesz Görögországnak. Az értesülés az athéni államfői hivatalból szivárgott ki szerdán.
Prokopisz Pavlopulosz köztársasági elnök várhatóan pénteken ügyvivő miniszterelnököt nevez ki, méghozzá Vassziliki Tanu, a görög Legfelső Bíróság bírája személyében: ő lenne az első nő a görög kormányfői poszton. S az államfő szintén pénteken szeptember 20-ra írja majd ki az előre hozott parlamenti választásokat - közölte a név nélkül nyilatkozó elnöki hivatali forrás.
"Az államfő azt szeretné, ha a folyamat minél gyorsabban végbemenne és a lehető leghamarabb lezajlanának a választások" - mondta az illetékes. A görög politikai válság közepette ugyanis eredménytelennek bizonyultak a kormánykoalíciós tárgyalások az ország gazdasági válsága miatt erősen megosztott görög pártok között.
Alekszisz Ciprasz baloldali görög miniszterelnök a múlt csütörtök este bejelentette lemondását, és előre hozott választások kiírását sürgette.
Ezt követően az államfő megbízása alapján Vangelisz Meimarakisznak, az első számú görög ellenzéki párt, a konzervatív Új Demokrácia elnökének 3 napja volt arra, hogy koalíciós partnert találjon a kormányalakításra. Miután ez nem sikerült, Meimarakisz hétfőn visszaadta a kormányalakítási megbízatást a görög államfőnek.
Az alkotmányos előírások alapján Prokopisz Pavlopulosz köztársasági elnöknek ezután a harmadik legerősebb parlamenti pártot kellett felkérnie a kormányalakításra. Ez a Ciprasz vezette Sziriza pártból kivált és a Panajótisz Lafanazanisz volt energiaügyi miniszter irányítása alatt álló új tömörülés, a Népi Egység (LAE).
Szakértők szerint a LAE sem tud majd megegyezni a többi párttal, így pénteken az alkotmány értelmében átmeneti kormány veheti át az ország irányítását. Ezt az ország egyik legmagasabb rangú bírája vezetheti majd az új választásokig, s ezt követően az új kormány megalakításáig.
A görög alkotmány értelmében új választásokat legkorábban 21 nappal az átmeneti kormány felállítását követően lehet tartani, de legkésőbb 30 napon belül mindenképpen meg kell azokat rendezni.
(MTI)