Benjámin Netanjahu a jeruzsálemi közszolgálati rádió értesülése szerint Firenzében Matteo Renzi olasz miniszterelnökkel folytatott tárgyalásai előtt azt is kijelentette, hogy a nagyhatalmak Iránnal megkötött atomegyezménye lehetővé teszi az Iszlám Köztársaság atomprogramjának katonai célú fejlesztését.
Netanjahu megjegyzésével az amerikai elnök korábbi szavaira válaszolt. Barack Obama azt mondta, hogy az iráni nukleáris megállapodás ellenzői szemben állnak Teherán bármilyen atomprogramjával, még a békés célú nukleáris fejlesztéssel is.
Netanjahu közölte: az Iránnal aláírt alku alapján az Iszlám Köztársaság olyan infrastruktúrát is megtarthat, amely felesleges a békés célú atomprogramhoz.
Benjámin Netanjahu Olaszországban ismét éles szavakkal ítélte el a megállapodást. Kijelentette, hogy "Irán tizenhárom éven belül képes lesz annyi centrifugát használni, amennyit csak akar, annyi uránt dúsítani, amennyit csak akar, és olyan magas szintre, amilyenre csak akarja". (Korábban 2013-ra hazudta ugyanezt - a szerk.)
Az izraeli kormányfő szerint ez azért jelent veszélyt, mert képessé teszi a "terrort gyakorló államot", hogy a teljes nukleáris arzenál küszöbére jusson. Netanjahu azért is óva intett a már aláírt egyezménytől, mert szerinte "Irán dollármilliárdokat kap a szankciók feloldása és befektetések révén, amelyekkel fűteni fogja agresszióját a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és azon is túl."
(MTI nyomán)