Ezt jelentette be Gerhard Pürstl bécsi rendőrkapitány csütörtök reggel. Az intézkedést azzal indokolta, hogy nem tudják ellenőrizni az összes átutazót, nem tudják megállapítani a személyazonosságukat és őrizetbe venni sem tudják őket. A rendőrkapitány elmondta: nem tudják megtenni és nem is terveznek lépéseket ezzel kapcsolatban.
Mint arról beszámoltunk, csütörtök reggel beengedték a "menekülteket" a budapesti Keleti pályaudvarra, ezért a bevándorlók, akik Nyugat-Európába akarnak utazni, benyomultak a pályaudvar csarnokába. A Mávinform korábbi tájékoztatása szerint a Nyugat-Európába induló nemzetközi járatokat törölték, a belföldiek azonban elindulnak, menetrend szerint közlekednek majd.
Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) közlése szerint csütörtökön két menetrend szerinti vonat érkezett Budapestről Bécsbe. Az ÖBB szóvivője elmondta: a bécsi Westbahnhof pályaudvaron nyugodt a helyzet, csak kevés utas tartózkodik ott jelenleg.
A Bécsből Magyarország fele tartó vonatok csak az osztrák-magyar határig közlekednek, mivel a magyar vasúttársaság nem fogadja a szerelvényeket. Emiatt az ÖBB azt tanácsolja a Magyarország irányába tartóknak, hogy ne kezdjék meg az utazást, a jegyek vételárát a jegyirodákban megtérítik.
Azoknak, akik már nem tudják elnapolni útjukat, a társaság azt javasolja, hogy Bécsből Hegyeshalomig Railjet vonattal menjenek, ott szálljanak át a magyar Intercity járatra Győr fele, és utazzanak tovább Budapestig. A vasúttársaság szerint ez az út nagyjából egy órával lesz hosszabb a megszokott menetidőnél. A Budapestről Bécsbe tartó eljutás egyelőre bizonytalan, a helyzet változása a magyar rendőrség és a vasúttársaság döntésétől függ – közölte az ÖBB.
(MTI)