Németország és Közép-Európa is az Iszlám Állam (IÁ) célkeresztjében van, a német hatóságok hetente egy-két "relatíve konkrét" nyomot tárnak fel arra vonatkozóan, hogy terrorakciókat tervez végrehajtani a dzsihadista szervezet az országban - közölte Hans-Georg Maassen, a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal vezetője csütörtökön.

A német belső elhárítás igazgatója egy bécsi háttérbeszélgetésen az APA osztrák hírügynökség beszámolója szerint azt is kiemelte, hogy az IÁ súlyosabb fenyegetést jelent, mint korábban az al-Kaida terrorhálózat.
Maassen felhívta a figyelmet, hogy az Európába érkező "menekültek" 70-80 százaléka fiatal férfi, akik közül sokan részt vettek a harcokban Szíriában és Irakban, sőt egyesek az IÁ oldalán foghattak fegyvert, és erre "oda kell figyelni".
Ugyanakkor a menekültáradatot az IÁ nem próbálja célzottan felhasználni arra, hogy azon keresztül terroristákat csempésszen Európába - vélekedett. (Mi pedig nem hisszük, hogy igaza van - a szerk.)
(MTI nyomán)