A spanyol rendőrség Katalóniában őrizetbe vette az Iszlám Állam dzsihadista szervezet három feltételezett támogatóját - közölte a madridi belügyminisztérium szombaton.
Az őrizetbe vételeket pénteken hajtották végre. Egy 42 és egy 32 éves férfi csuklóján Barcelonában kattant a bilincs.
Az Iszlám Állam ideológiájának terjesztésével és a közösségi internetes portálokon folytatott, főként fiatal nőket célba vevő toborzással vádolják őket. Mindketten a marokkói Tangerből származnak, Barcelonában közös lakásban éltek.
A Barcelonától 30 kilométerre északkeletre fekvő Granollersben egy 24 éves nőt vettek őrizetbe a hatóságok. A fiatal spanyol nő Szíriába akart utazni, hogy részt vegyen a háborúban az Iszlám Állam oldalán.
Az év kezdete óta Spanyolországban hivatalos adatok szerint az IÁ 68 feltételezett támogatóját vették őrizetbe. Ennél több - összesen 95 - hasonló őrizetbe vétel az országban eddig csak 2005-ben történt, amikor iszlamisták több madridi vonat ellen hajtottak végre robbantásos merényleteket, amelyekben 191 ember lelte halálát.
(MTI)