Oroszországnak jogában áll nem alkalmazni az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) döntéseit, ha azok ellentétesek az orosz alkotmánnyal - erről fogadott el törvényt az orosz parlament alsóháza, előkészítve a jogi hátteret a Jukosz kőolajipari vállalat egykori részvényesei kárpótlásának elutasításához.
A 438 fős dumában 434 igen szavazattal első olvasásban elfogadott törvény előbbre helyezi az orosz alkotmánybíróság illetékességét az Európa Tanács igazságügyi szerve, az EJEB illetékességénél.
"Ez problémás" - kommentálta a szavazást Strassburgban Daniel Holtgen, az Európa Tanács főtitkárának, Thorbjorn Jaglandnak a szóvivője. Hozzátette, hogy a keddi szavazás még nem jelenti a törvény végleges elfogadását.
"Ez nem vet véget az orosz hatóságokkal való konstruktív párbeszédünknek" - mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy a főtitkár kapcsolatban marad a duma képviselőivel, remélve, hogy sikerül rábírni őket álláspontjuk felülbírálására. Az Európa Tanács júliusban már aggodalmának adott hangot, amikor az orosz alkotmánybíróság hangsúlyozta az EJEB döntéseivel szembeni elsőbbségét.
A kedden jóváhagyott törvény értelmében Oroszország nem lesz kötelezhető a jövőben az EJEB döntéseinek alkalmazására, nevezetesen annak a döntésnek a végrehajtására, amely 1,9 milliárd eurós kártérítés kifizetésére kötelezi a 2004-ben pénzügyi csalás vádjával szétdarabolt Jukosz vállalat volt részvényeseinek, közöttük az ellenzéki Mihail Hodorkovszkijnak.
Vjacseszlav Liszakov, a Vlagyimir Putyin elnököt támogató Egységes Oroszország párt képviselője szerint "a törvény lehetővé teszi a kormány számára, hogy megvédje a jogait, ha egy nemzetközi szervezet döntése ellentétes a nemzet érdekeivel".
A törvény ellen szavazó kisszámú képviselők egyike, Dmitrij Gudkov szerint a törvénynek megvan az a veszélye is, hogy feljogosítja Moszkvát: ne csak az EJEB-határozatok, de úgy általában a nemzetközi jog alkalmazásáról is maga döntsön. A képviselő emlékeztetett, hogy 1996-ban Oroszország is aláírta az Emberi Jogok Európai Egyezményét.
A hágai Nemzetközi Döntőbíróság 2014-ben úgy döntött, hogy Moszkvának 50 milliárd dollár (37 milliárd euró) kárpótlást kell megfizetnie a Jukosz részvényesei számára. Oroszország azonban elutasította az ítélet végrehajtását, Vlagyimir Putyin kijelentette, hogy Moszkva megvédelmezi az érdekeit. Válaszul több orosz bankszámlát és vagyontárgyat zároltak Franciaországban és Belgiumban.
Októberben a duma olyan törvényt fogadott el, amely felhatalmazza a moszkvai vezetést, hogy "kölcsönösségi alapon" Oroszországban vezetett külföldi bankszámlákat és vagyontárgyakat zároljon.
(MTI)