Őrizetbe vettek Ceuta spanyol enklávéban egy 34 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy fiatalokat toborzott az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezetnek Szíriába - jelentette be szombaton a spanyol belügyminisztérium.
A Marokkóval határos Ceután lakó, spanyol állampolgárságú férfit szombat hajnalban vette őrizetbe a rendőrség, amelynek az tűnt fel, hogy sok fiatal utazott mostanában Ceutából Szíriába - olvasható a minisztérium közleményében.
Zoom
A gyanúsított kihallgatásán kiderült, hogy az iszlám egyik fundamentalista ágához, a szalafista ideológiához kötődik, valamint hogy befolyásolható fiatalok után kutatott, és győzködte őket arról, hogy a segítségével utazzanak Szíriába, ahol csatlakozhatnak az IÁ-hoz - tették hozzá.
A belügyminisztérium szerint a spanyol hatóságok 2015-ben mintegy száz feltételezett dzsihadistát vettek őrizetbe. Spanyolország júniusban 4-esről 5-ös szintre emelte meg az ország terrorfenyegetettségi szintjét.
(MTI)