A szociális támogatások és segélyek megvonásával lépne fel az osztrák értékeket és a német nyelvtanulást elutasító betolakodókkal szemben az osztrák külügyminiszter, aki minderről egy vasárnapi lapinterjúban beszélt.
Sebastian Kurz a Kronen Zeitung című osztrák újságnak adott interjújában kijelentette: határozott és kompromisszum nélkül képviselt alapértékekre van szükség, amelyeket már az első naptól fogva meg kell ismertetni a "menekültekkel", hogy elfogadják azokat. Ha ez nem történik meg, úgy "komor jövőre számíthatunk" - jelentette ki a külügyekért is felelős integrációs miniszter.

Sebastian Kurz a nagy felvásárlóval
Ausztria 2016-ban már egészen biztosan nem tud olyan sok "menekültet" befogadni, mint idén tette - jelentette ki a miniszter egy másik vasárnapi lapinterjúban. Leszögezte: jövőre már nem ismétlődhetnek meg a 2015-ös események.
Már támogatja a "szárnyas kapuk" építését
Kurz az Österreich című osztrák lapnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy támogatná az unió külső határainál lévő kerítés építését is, a Spielfeldnél tervezett kerítésre pedig azért van szükség, hogy hozzájáruljon a migránsok rendezett beutazásához.
Iszlamistaképző óvodák
A miniszter beszélt az iszlám óvodákról szóló tanulmányról, amely csaknem egy hete jelent meg. Eszerint néhány bécsi óvodában (150 intézmény 450 óvodai csoportja lehet az a "néhány" intézmény - a szerk.) a nevelés a muszlim vallás által befolyásolt formában, szigorú vallási elvekhez hasonlatos nézetek szerint zajlik, általában nem németül, a tulajdonosi háttérben pedig helyi muzulmán szervezetek sejthetők.
Ellentmond az integrációnak az a jelenleg tízezer gyereket érintő probléma, hogy egyes óvodákban etnikailag és vallásilag elszigetelt, párhuzamos társadalmat hoznak létre tudatosan - mondta a miniszter, rámutatva, hogy Bécs már régóta nem veszi komolyan az iszlám óvodák kérdéskörét, azonban a mostani médiavisszhangok miatt jó, hogy tudatosul ez a probléma.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: