A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) hétfőn közölte az adatokat, miszerint 2015-ben 1 005 504 illegális bevándorló érkezett vízen vagy szárazföldön keresztül Európába.
Túlnyomó többségük - azaz 971 289-en - a tengert átszelve érkezett, míg egy kisebb létszám - 34 215 - a szárazföldön. Az IOM adatai szerint azok közül, akik a tengeren át érkeztek, 3695-en fulladtak bele a vízbe vagy nyilvánították őket eltűntnek.

A bevándorlók túlnyomó többsége - 821 008, vagyis 81,6 százalék - Görögországon keresztül jut Európába - állítja az IOM. Ebből az irányból főként szíriai, afgán, iraki, pakisztáni és albán "menekültek" érkeznek. Második helyen áll Olaszország 150 317 bevándorlóval, a félszigetre inkább Eritreából, Nigériából, Szomáliából, Szudánból és Szíriából jönnek a migránsok.A szervezet főigazgatója. William Lacy Swing a Földközi-tengert a "bolygó legveszélyesebb bevándorlási útvonalának" nevezte. Az IOM vezetője arra az álláspontra helyezkedett, hogy a migráció "elkerülhetetlen, szükséges és kívánatos folyamat".
"De nem elég számon tartanunk az érkezőket, vagy a csaknem négyezer áldozatot. Cselekednünk is kell. A migrációnak törvényesnek és biztonságosnak kell lennie a migránsok számára, és azon országok számára is, amelyek új hazáik lesznek" - húzta alá William Lacy.
Az a 3279 "menekült", aki életét vesztette az út során, 2014-ben az összes haláleset 65 százalékát tette ki. Ezzel szemben a szervezet szerint 1998 és 2013 között mindösszesen 6029 haláleset történt a világ második legveszélyesebb átkelőjénél, az USA-Mexikó határszakaszon.
Az ENSZ információi szerint 2014-ben 219 ezer bevándorló érkezett Európába a Földközi-tengeren keresztül.
Halálesetek a szárazföldön is történnek: augusztusban Ausztriában a hatóságok 71 megfulladt szír bevándorló holttestét találták meg egy, az autópályán elhagyott kisteherautóban.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) arra számít, hogy jövőre sem mérséklődik a migráció üteme. Az IOM szóvivője viszont figyelmeztetett: nem lehet megjósolni a folyamat alakulását, nem tudni, hogyan alakul a szíriai konfliktus, illetve a tervezett európai határvédelem. "Arra sem számítottunk, hogy idén ennyien érkeznek. Csak remélni tudjuk, hogy mindannyiukkal méltósággal bánnak" - mondta Joel Millman.
Az UNHCR a múlt héten tette közzé féléves jelentését, amely szerint idén világszerte átlépi a hatvanmilliót a földönfutóvá vált emberek száma.
"Nem értem, miért hajtogatják egyesek, hogy ez európai probléma. Ez globális probléma" - húzta alá Michael Moller, az UNHCR genfi irodájának igazgatója. Antonio Guterres, az UNHCR vezetője amellett foglalt állást, hogy a több százezer "menekültet" szét kell osztani az európai országok között.
(MTI nyomán)