Sajtóössztűz célkeresztjébe került szerdán az egyiptomi számvevőszék elnöke, aki egy tanulmányban hatalmas mértékű korrupcióval vádolta az állami szerveket, és akit emiatt szándékos félrevezetéssel és torzítással vádolt az államfő által külön felállított vizsgálóbizottság.
Az egyiptomi közélet legújabb fekete báránya, Hesám Genéna december végén óriási botrányt váltott ki egy nyilatkozatával, miszerint az észak-afrikai ország több mint 600 milliárd egyiptomi fontot (22 ezer milliárd forint) veszített a korrupció miatt 2012 és 2015 között. Ez az összeg megegyezik az ország jelenlegi költségvetési évére előrevetített összbevétellel.
Genéna nyilatkozatára reagálva Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök, aki egyébként maga is többször hadat üzent a közéletet átszövő korrupciónak, azonnal elrendelte egy vizsgálóbizottság megalakítását, amely mindössze 14 nap alatt el is készült munkájával.
Az egyiptomi tévéképernyőkön kedden megjelent "közérdekű közlemény" szerint a "számvevőszék néhány dolgozója" által elvégzett tanulmány adatait a "számos professzorból és szakértőből" álló bizottság két hét alatt pontról pontra átfésülte.
A bizottság, amely magába foglalta Genéna helyettesét is, arra a következtetésre jutott, hogy a számvevőszék elnöke manipulált tényeket tárt a nyilvánosság elé. A közlemény szerint a "mindenfajta hitelt nélkülöző, ... tényeket szándékosan kihagyó ... vagy eltúlzó" tanulmányban egyes számadatokat duplán számoltak, és megjelennek olyan ügyek is, amelyek tíz évvel ezelőtt történtek.
A szerdai lapok címlapjain "Genéna bukásáról" és "hazugságainak felfedéséről" lehetett olvasni. A számvevőszék elnöke mindeközben jelezte, hogy egy új tanulmány készül, amelyet azonban csak a 2011-es egyiptomi felkelés jelentős biztonsági mozgósítás mellett közeledő, január 25-i évfordulójának lecsengése után fog ismertetni.
A lapok szerint Genéna sorsáról a vasárnap alakult parlamentben fognak dönteni, egyes képviselők büntetőjogi felelőségre vonását követelik. A vitatott médiaszemélyiségből lett politikus, Mosztafa Bakri Twitter-oldalán a "nemzetbiztonság és a társadalmi béke veszélyeztetésével" vádolta a számvevőszék kegyvesztett elnökét, akit ezért "bíróság elé kell állítani".
Az al-Vatan című újságban megszólaltatott szakértők szerint elképzelhető, hogy Genénát "hamis hírek terjesztéséért" fogják perbe. Ha bűnösnek találják, pénzbírságot vagy akár és szabadságvesztést is kaphat.
(MTI)