Erőszakba torkollott egy Heesch-ben tartott bevándorlásellenes tüntetés, melyet egy új menekültszálló megnyitása ellen tartottak hétfő este.
A tüntetők tűzijátékokat lőttek a rendőrségre, akik megpróbálták feloszlatni a városháza elé készülő tömeget. Az épületben éppen egy 500 bevándorló befogadásáról készült tervet vitattak meg a tisztviselők.
Az aktivisták megpróbálták lerohanni az önkormányzat székhelyét, céljuk az ülés feloszlatása és a tisztviselők elkergetése volt. De a rendőrség közben erősítést kapott, így szembefordultak a tüntetőkkel.
A hatóságok sokáig nem közölték az összecsapásokban őrizetbe vettek és a sérültek számát.
A tömeg helyi idő szerint délután 6-kor gyűlt össze, kezükben "Vessünk véget a menekültügyi ostobaságoknak!" feliratokat tartottak. A városházához sétáltak, majd tojásokkal dobálták meg az épületet.
A komoly összecsapások csak órákkal később kezdődtek.
Korábban Geer Wilders bevándorlásellenes politikus azt követelte, hogy zárják be az összes muszlim bevándorló férfit a menekültügyi központokba, mivel csak így lehet megakadályozni a kölni erőszakhoz hasonló eseteket. A bevándorlás-ellenes aktivisták megfogadták a tanácsát, és egy Facebook-eseményt szerveztek maguknak.
A rendőrök megpróbálták feloszlatni a megnövekedett tömeget, végül este fél 8-kor sikerült kiüríteni a városháza előtti teret.
A tüntetők felháborodása a megszállók számával kapcsolatos: szerintük 500 migráns befogadása aránytalanul nagy szám a város 12 ezres létszámához képest.
(Híradó - RT nyomán)