Fegyveresek hatoltak be szerdán egy északnyugat-pakisztáni egyetemre, és tüzet nyitottak az ott tanuló hallgatókra és tanárokra. Egyes források szerint a támadásnak halálos áldozatai és sebesültjei is vannak. A rajtatütést a tartományi székvárostól, Pesavartól 50 kilométerre északkeletre fekvő Csárszaddában hajtották végre.
Fazal Rahim Marvát, a Bacsa Hán egyetem vezetőjének helyettese elmondta, hogy a diákok és tanáraik többsége már a termekben tartózkodtak, amikor a támadás megkezdődött. Ő egy biztonságitól hallotta, hogy vannak halottak és sebesültek. Más források több mint 50 sebesültet említenek.
Két évvel ezelőtt, 2014 decemberében tálib fegyveresek megrohamoztak egy állami katonai iskolát Pesavarban, s meggyilkoltak 134 embert, többségében diákokat. Ez volt az ország történetének legsúlyosabb terrortámadása.
(MTI)