Műholdas felvételek erősítik meg Irak 1400 éve épült keresztény kolostorának lerombolását 2014. augusztusa és szeptembere között. Az Iszlám Állam földig rombolta az általuk eretneknek nyilvánított Szent Illés kolostor ősi helyszínét.
Az AP által megszerzett - 2014 augusztusában és szeptemberében készített - felvételeken jól látható, hogy a terrorcsoport a földig rombolta az 1400 éves szent helyet.
A kolostor közkedvelt imahely volt a helyi keresztények és az amerikai csoportok köreiben, gyertyákat állítottak a fülkékben, a kápolnákban és az oltár előtt imádkoztak, a bejárathoz a görög Chi-Rho betűket faragták.
Porig rombolása előtt hatalmas kolostor volt: a 27 ezer négyzetméteres kőépület monstrumként tekintett le Moszulra egy kisebb dombról. Bár a tető nagy része már hiányzott, az épületben 26 elkülönített szobát alakítottak ki.
Egy hónap alatt a földig rombolták a falakat - mondta az Allsource szakértője, akit a két hónap képei közötti különbségeket vizsgálta. Véleménye szerint buldózerrel, kalapáccsal vagy robbanóanyaggal semmisítették meg az épületet.
Az iraki keresztények tragikusnak ítélték a pusztítást. Egy Ebrilben élő katolikus pap szerint barbár módon semmisítik meg a keresztény vallás történelmét. Az országban élő keresztények egy újabb üzenetnek veszik a templomrombolást - az Iszlám Állam többször is részletesen kifejtette, hogy a keresztény vallást követők hitetlenek, és halált érdemelnek.
A Szent Illés kolostor megsemmisítése a dzsihadisták vallástörténelmi rombolás-sorozatának újabb állomása. A terrorcsoport több mint 100 történelmi helyszínt semmisített meg, nem kímélték ősi mecseteket, a síremlékeket, a szentélyeket és a templomokat sem.
(Fox News - Híradó)