Összesen mintegy ötvenezer, vagyis évente 12 500 "menekültet" toloncolna ki Ausztriából 2019-ig a belügyminisztérium hétvégi közlése szerint. A tárca álláspontja alapján a fő szempont, hogy kevesebb "menekült" legyen Ausztriában, indoklása szerint ugyanis "ez jelenti a megoldást a problémákra".
A bevándorlókkal szemben gyorsított kitoloncolási eljárást alkalmaznak majd, szorgalmazzák az országok között érvényben lévő, további kiadatási szerződések létrejöttét és a visszaküldés miatt indított járatok sűrítését.
Az értesülések szerint mindez a tartományok és az állam között január 20-án született menekültügyi intézkedés egyik része. Múlt héten arról döntöttek, hogy idén legfeljebb 37 500 menedékkérőt enged be az országba, 2019-ig pedig összesen mintegy 130 ezer lehet a számuk.
Bővíteni fogják a biztonságos országok körét, Marokkó, Algéria, Tunézia, Grúzia, Mongólia és Ghána is felkerül a listára. Ezen országokból érkezők kérelmét tíz napig tartó gyorseljárás keretein belül fogják vizsgálni.
Svájci mintára pénzt adnának azoknak a "menekülteknek", akik önként hagyják el Ausztriát. A tervek szerint amennyiben a "menekült" a kérelmének benyújtását követő három hónapban hazautazik, akkor 500 eurós (úgy 150 ezer forintnyi) "visszatérési" segélyt kap. Amennyiben ezt a kérelme benyújtása után hat hónappal teszi meg, úgy 250 eurót kaphat.
Az osztrák kormány információs kampányba kezd, az úgynevezett származási országokban és a közösségi oldalakon kívánja megismertetni az európai bevándorlás szabályait. A felvilágosító kampány célja az lesz, hogy a "menekültek" ne induljanak "téves elvárásokkal és hamis reményekkel" Európába.
Az ausztriai befogadó negyedek közelében pedig olyan információs pontot hoznak majd létre, ahol az országukba való visszatéréshez fontos tudnivalókat ismerhetik meg a "menekültek".
A hadsereg további járműveket is rendelkezésre bocsát a kitoloncoláshoz.
Tavaly 90 ezer menedékkérelmet nyújtottak be Ausztriában az osztrák belügyminisztérium előzetes adatai szerint. Az adatok szerint 2014-ben 28 ezer, 2013-ban 17 ezer, 2010-ben pedig 11 ezer menedékjogi kérelem érkezett be.
(MTI nyomán)